luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Zenegép nyelte el a milliomos egész vagyonátCsaknem egész vagyonát régi zenegépekből álló gyűjteményére költötte egy floridai milliomos. Most árulja a házát, hogy elkerülje a teljes csődöt. ![]() Belebukott a gyűjtésükbe (a kép illusztráció) A National Gold Exchange-nél kezdett dolgozni, és hamar kitűnt pontosságával és gyorsaságával. Sikeres éremkereskedőként egy idő után egy olyan, az angol paloták stílusában épült házat vehetett magának, ahol a csillárok is velencei üvegből készültek. 1994-ben azonban az érmek mellett egy új hobbit talált magának: régi zenegépeket és géporgonákat kezdett gyűjteni. Előfordult, hogy egy árverésen több ezer dollárt (több százezer forintot) költött el ezekre. A költséges időtöltés azonban nem volt jó hatással az anyagi helyzetére, először a Ferrariját adta el, később pedig a házát is, és egy kisebb ingatlanba költözött. Itt azonban egyre gyarapodó zenegép-gyűjteménye nem fért el, ezért a milliomos belefogott egy 2700 négyzetméter alapterületű ház építésébe. A hallt telerakta a különféle szerkezetekkel, amelyek között akadt 1,2 millió dollárt (233 millió forintot) érő masina is. A válság azonban keresztülhúzta a számításait, 35 millió dolláros (6,8 milliárd forintos) kölcsöne törlesztése miatt árulja a házát, és folyamatosan értékesíti legféltettebb kincseit is, eddig 15 értékes zenegépen adott túl. A National Gold Exchange ráadásul hűtlen kezeléssel vádolta meg, Yaffe azonban tagadta a vádakat.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|

















