A Corinthia termeiben került sor a hétvégén a Vince névre hallgató boreseményre. Ilyen nem volt még Magyarországon, a bort szerető közönség és a szakma két napig előadásokat hallgatott, vitázott, kapcsolatot épített és persze borozott az elegáns környezetben. Mi is ott voltunk, a borokban a jelent, az előadásokon a magyar bor jövőjét kerestük.

Az előtérben nagybőgő és hegedű szólt, a kóstolóteremben koccantak a poharak, az előadásokon pedig a borvilág Jedi lovagjai fejtegették a magyar bor jövőjét. Olyan boros rendezvényt szervezett a hétvégén a Decanter Magazin a Corinthia hotelben, amilyen Magyarországon még soha nem volt: nem egy fesztivál, kongresszus, workshop vagy tanfolyam, hanem mindez együtt.


Természetesen mi is jártuk a borászatok standjait és kóstoltunk, a legjobban mégis az érdekelt, hogy mit gondolnak az avatott szakértők a magyar borról, a bor jövőjéről. Ezért látogattuk az előadásokat, ahol a sok apró részletből kirajzolódott valamiféle kép. És annak ellenére, hogy alapvetően panaszkodásra hajlamos nép vagyunk, ez a kép nem sötét.

Az igazsághoz tartozik, hogy a sok pozitív beállítottságú külföldi előadó és a jó borok hatásaként mi is a pozitívumokra koncentráltunk. Nem esett nehezünkre: nehéz még egy olyan szakmát, területet találni, amely az utóbbi tíz évben akkorát fejlődött, mint a magyar szőlő- és bortermelés, és eredménye, a magyar bor. Aminek jövője egy kicsit rózsaszín, legfőképp azonban vörös és fehér.


Josef Schuller, az osztrák WSEt akadémia igazgatója talán a magyar borbotrányra célozva beszélt arról, hogy bortermelésük egy 85-ös nagy borbotrány után indult a fejlődés útjára. Rengeteg kicsi, kevés nagy borászat működik, az értékesítésben a mai napig meghatározó a közvetlen, pincénél vásárlás. És nemzetközi szinten fontos a stratégia, hogy a bor is legyen része az ország arculatának.

A legnagyobb nemzetközi boros kiadvány, a brit Decanter főszerkesztője, Guy Woodward elmondta, hogy volt már magyar mellékletük, de az újságba bekerülni egy magyar borral igen nehéz. Ehhez az kell, hogy a kereskedő, illetve a borász tartsa velük a kapcsolatot, figyelje a lapok tematikáját, ajánlja versenygyőztes és kiváló borait.

Zilai Zoltán a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kft. igazgatója igen alapos előadásban boncolgatta a kérdést, hogy mi kerül öt év múlva  a poharakba. Az időjárás változásaitól a globalizálódó piacokon át a fogyasztási szokások változásáig elemezte a helyzetet. Szerinte az újvilági borok előretörése ellenére az európai és magyar bortermelésnek van esélye nemzetközi szinten is, de ehhez oda kell figyelni a trendekre, és stratégiát kell felállítani.


Az általa is emlegetett globális melegedés miatt nagy a hangsúly a fajták helyes megválasztásában, a klónszelekcióban, a művelődési módokon. Nem szabad elfelejteni, hogy a ma telepített tőkék tíz-ötven év múlva jutnak a csúcsra, amikor más lesz az éghajlatunk. Talán ezért is volt, hogy a fehér borok előretörése, a furmint meghatározóvá válása ellenére sokan keresték, hogy mi lehet a jellegzetes magyar vörösbor. Jancis Robinson, talán a legbefolyásosabb Master of Wine (a szervezők meghatározása szerint ők a borvilág Jedi lovagjai) szerint ilyen lehet a kékfrankos és a cabernet franc.

Angela Muir MW "A borvilág kapujában" címmel tartott előadást arról, hogy Magyarországnak, illetve Közép-Európának hogyan lehet esélye bekerülni a nemzetközi élvonalba. Szemléltetésként egy komoly, hét tételes sauvignon blanc-sort, és öt különböző pinot noirt kóstoltatott. Ő az a Master of Wine, aki tényleg sokat tartózkodik Magyarországon, ismeri borainkat, egyfajta összekötő szerepet tölt be a magyar bor és a világ között.

Az összes bor a régióból származott, így alkalma volt a közönségnek összehasonlítania a hazai indulókat a környező országokéval. Muir véleménye szerint ugyanis fontos, hogy saját fajtáinkkal foglalkozzunk, sőt jó lenne, ha "ikonborunk" lenne, ugyanakkor a világfajtákról sem szabad megfeledkeznünk.

Az ikon, azaz nemzeti bor címkére Angela Muir szerint (ebben egyre több borszakmában dolgozó magyar is egyetért) a furmint pályázik legnagyobb eséllyel. Tokajt ugyanis ismerik mindenhol a világon, a furmint pedig jó adottságú, jellegzetes szőlőfajta, amelyből karakteres és komplex bor készíthető. Egy ikon azonban sok országban nemcsak segíti, meg is köti a termelők kezét, állítja a bormester. Ezért is fontos, hogy a nemzetközi fajtákkal is foglalkozzanak a magyar termelők.

A sauvignon blanc jól érthető, divatos borként került az előadásba, ami népszerű az egész világon. A magyar borok között volt sok éves exporttapasztalattal bíró nagy hazai borászaté, több kisebb termelőé és nemzetközi szinten sikeres (és drága) szlovén gyártóé egyaránt. Érdekes módon az utóbbi, piaci szempontból követendőnek beállított bor nekünk csalódás volt: a könnyű tételek között volt ennél gyümölcsösebb, illatosabb, enyhe szénsavassága pedig inkább elvett értékeiből, mint hozzáadott volna.


A pinot noir is gyümölcsössége, illatossága és érthetősége miatt hódít a vilápiacon. Muir bevallotta, hogy nem volt könnyű dolga, amikor igazán jó példákat keresett a hazai piacon, mert kevés ilyen van. De van: a St Andrea és a Sauska 2007-es illetve 2008-as pinot-ja igazán szépnek mutatkozott a nemzetközi sikereket elérő régiós társak mellett is. Ezek érdekes módon osztrák borok voltak, pedig a szomszédban aligha megfelelőbb az éghajlat ahhoz, hogy nagy vörösborok készüljenek.

Az előadás végső tanulsága az volt, hogy a magyar borok elérték a kaput, felveszik a versenyt a világban sikeres versenytársakkal, de be kell lépniük ezen a kapun. Ehhez több, világfajtákat jó minőségben előállító, minőséget szem előtt tartó borász kell, aki képes évről évre jó bort kínálni versenyképes áron.

Volt még előadás a Master of Wine intézetről, bordizájnról, Tokajról, és még sok más témáról. A kóstolókon pedig a magyar borok és magyar gazdák, borászok színe-javával találkozhatott a közönség, és akár palackozás előtt álló, vagy kereskedelmi forgalomba soha nem került tételeket is kóstolhatott a boltból is ismerős borok mellett.

 

 

 

Szóljon hozzá!