Victoria's Secret modellek karrierje

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Victoria’s Secret szupermodelljeiről akkor is sokat hallunk, ha már lejárt a szerződésük a fehérneműmárkával. A legtöbben a modellkarrierjük alatt - vagy után - dúsgazdag üzletasszonyként keresnek vagyonokat, kihasználva ismertségüket és kapcsolataikat.

A Victoria’s Secret fehérneműmodelljének lenni legalább olyan ugródeszkát jelent, mint bankárként dolgozni a Goldman Sachsnál, vagy bekerülni a Harvardra, olvasható a Forbes magazinban. A hasonlat igen találó, a brand ugyanis hosszú távú szerződéseket köt a modellekkel, és komoly PR-tevékenységgel támogatja őket, hogy a nevük valóban az egész világon ismert legyen. Így nem csoda, hogy a világ legszebb nőiről később kiderül, hogy a kifutón kívül is megállják a helyüket.

Tyra Banks például 10 évig dolgozott a fehérneműmárkának, mielőtt 2005-ben "nyugdíjba vonult" a kifutóról. Televíziós karrierjére kezdett koncentrálni, és sikeres talkshow-t indított. Tavaly 30 millió dollárt (6,1 milliárd forintot) keresett produkciós cégével és műsoraival, többek között az America's Next Top Modellel.


Gisele Bundchen Victoria’s Secrettel kötött szerződése 2007-ben járt le. Ő a világ legjobban kereső szupermodellje, tavaly 25 millió dollárt (5,1 milliárd forintot) kaszált a rengeteg modellmunkának és az üzleti vállalkozásainak köszönhetően. Több mint 200 millió pár fogyott el Ipanema szandálkollekciójából, ezenkívül egy brazíliai luxushotelt is vásárolt. Legújabb pénzkereseti forrása a Sejaa Pure Skincare nevű kozmetikumcsalád, amelynek termékei kizárólag környezetbarát összetevőkből állnak.

A Victoria’s Secret is azokhoz a márkákhoz tartozik, amelyek az XS-es méretű tinik helyett a kicsit idősebb, nőies formákkal rendelkező modelleket részesítik előnyben. Heidi Klum még harmincas évei közepén is dolgozik a brand divatbemutatóin. Ismertségét ügyesen kamatoztatta, 2004-ben saját műsort készített Runway címmel, 2006-tól pedig a Topmodell leszek német változatának társproducere és műsorvezetője. Dizájnerként is kipróbálta magát, tervezett ékszereket a Mouawad ékszerháznak, és 2010 februárjában dobta piacra kismamaruha-kollekcióit. A tavalyi évet 16 millió dolláros (3,3 milliárd forintos) bevétellel zárta.

Elle McPherson kivételesnek számít, ugyanis ő elsősorban nem a Victoria’s Secretnek, hanem a Sports Illustrated magazin fürdőruhás címlapjainak köszönheti a népszerűségét. 1994-ben alapította meg saját cégét, és naptárakat, fitneszvideókat jelentetett meg. A Bendon Limited Apparel céggel közösen forgalmazza az általa tervezett fehérneműket, és a brit Topmodell műsorvezetője és producere. Az ő vagyona 10 millió dollárral (2 milliárd forinttal) gyarapodott tavaly.

Alek Wek szudáni menekültként érkezett az Egyesült Királyságba 14 éves korában. Olyan márkáknak dolgozott, mint a Ralph Lauren, a Jean Paul Gautier, a De Beers vagy a Banana Republic. 2007-ben önéletrajzi könyvet adott ki, tavaly pedig megjelent saját táskakollekciója, az Alek Wek 1933, amelynek árai 500 dollárnál (103 ezer forintnál) kezdődnek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Decanter

Decanter

Magyar borok a 2012-es Decanteren

Véget ért az idén 14 119 bort felvonultató Decanter borverseny.

Csekk

Csekk

Nehéz pótolni a turisztikai piacon az Üdülési Csekk kiesését

Nem indult ígéretesen az év a turisztikai piacon.

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5