Viccből koldulnak az orosz gazdagok gyerekei

Címkék: Oroszország, koldus, hobbi

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az orosz fiatalok egyre veszélyesebb szórakozásokban keresik a kalandot: a gazdag szülők gyerekei sokszor az utcán kéregetnek, ennél megdöbbentőbb, hogy tizenéves lányok prostituáltat játszanak, és csak az utolsó pillanatban szaladnak el.

Az új népi játékokról a Komszomolszkaja Pravda című lap számolt be. A cikk szerint az orosz elektricska, vagyis a HÉV szóból képzett elektricsking már több ezres, országos mozgalommá szerveződött. A jómódú családokból érkező ifjak felhúznak egy régi farmert meg egy pólót, fognak egy gitárt, egy fillér nélkül elindulnak, hogy vonatokon muzsikáljanak, s az ezért kapott pénzből éljenek.

istock
Új szórakozást keresnek a gazdag oroszok gyermekei

A cikk szerzőjének egyik ismerőse Moszkvától a Bajkál-tóig jutott így el legutóbb, s elmondta: fejenként és naponta akár ezer rubelt (7 ezer forintot) is meg lehet így keresni. A mozgalom ugyanis szorgos piackutatást is végez, és csak a legsikeresebb, vagyis a legtöbb pénzt hozó számokat tanulják meg és adják elő. Útközben többnyire a mozgalomhoz tartozó kollégáknál alszanak, de ha ez nem megy, nyáron a parkokban, télen a vasútállomásokon éjszakáznak.

Olyan fiúk is akadnak, akik merő kalandvágyból, minden kényszer nélkül  egy ideig a hajléktalanok életét élik, hogy ha megunták, hazamenjenek gazdag szüleikhez.  

Ugyancsak jó családból való gyerekek, lányok szórakozása, hogy prostituáltként felkínálják magukat ismeretleneknek, kialkudják az árat, és az utolsó pillanatban elfutnak. Az újságíró tanúja volt, amint egy csapatnyi lány kiszállt egy drágán bérelt limuzinból, egy darabig kellette magát, majd visszaszállt a kocsiba, és távozott. Előbb azonban egyikük elmondta: abban versenyeznek, hogy ki hány férfival tudott megállapodni. Az aznapi "vadászat" után a lányok együtt elmennek valamelyikük szüleinek a lakására, és megvitatják, ki mit ért el. Úgy vélik, félni nincs mitől, mert mindig várja őket a limuzin.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Decanter

Decanter

Magyar borok a 2012-es Decanteren

Véget ért az idén 14 119 bort felvonultató Decanter borverseny.

Csekk

Csekk

Nehéz pótolni a turisztikai piacon az Üdülési Csekk kiesését

Nem indult ígéretesen az év a turisztikai piacon.

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5