Veszélyben II. Erzsébet luxusélete

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egyre olcsóbb a brit monarchia, fenntartása tavaly már alig több mint 60 pennyjébe került minden egyes alattvalónak. A Daily Mail brit lap már arról beszél, hogy az udvarnak vödrökbe kell gyűjteni a mennyezetről lefolyó esővizet.

Az udvar által hétfőn közzétett éves beszámoló szerint a királyság mint intézmény működtetésére 38,2 millió fontot (12 milliárd forintot) fordítottak a költségvetésből a 2009-2010-es pénzügyi évben, 3,3 millió fonttal - csaknem 8 százalékkal - kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Ez azt jelenti, hogy minden brit állampolgár 62 pennyvel járult hozzá a tavalyi pénzügyi évben a monarchia fenntartásához. Az egy főre jutó költség 7 pennyvel csökkent az előző évhez képest.


A szolgálati Bentley még megvan

Sir Alan Reid, a királynő udvari kincstárnoka közölte, hogy a királyi család "igencsak tudatában van" az országot sújtó gazdasági nehézségeknek, és a maga részéről mindent megtesz a költségek csökkentése végett. Ennek részeként például létszámstop van érvényben a monarchia intézményeiben, és üresedések esetén is megfontolják az illetékesek, hogy mindenképpen pótolni kell-e a távozó alkalmazottat - mondta a kincstárnok.

Az általános költségvetési szigor közepette II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp edinburghi herceg személyes dologi költségeire sem jut több pénz, pedig a jelenlegi állami apanázs már a folyó kiadások felét is alig fedezi. A királyi pár évente 7,9 millió fontot (2,7 milliárd forintot) kap a Civil Listről, vagyis az uralkodó és férje személyes hivatalos költségeire elkülönített állami keretből. Az összeget húsz éve nem emelték, ám ez idő alatt a brit kiskereskedelmi árindex - vagyis a Nagy-Britanniában használatos, széles merítésű inflációs mutató - 80 százalékkal emelkedett.

A királynő és az edinburghi herceg állami kötelezettségeinek éves költségei jelenleg már 7 millió fonttal meghaladják a kormányzati juttatás összegét. A hiányt egyelőre a Civil List vésztartalékából fedezik, ám 2012-re - éppen II. Erzsébet királynő trónra lépésének 60. évfordulójára - várhatóan ez is kimerül.

Utazásokra például idén 3,9 millió fontot költ az uralkodó, szemben a tavalyi 6,5 millió fonttal. A személyzet bére 10,3 millióról 9,9 millió fontra csökkent, kommunikációra pedig 600 ezer helyett 400 ezer font költhető.

A Daily Mail brit lap arról számolt be, hogy egyesek látni vélték, ahogy a bálterem mennyezetéről csöpög a víz. De mivel az udvar karbantartásokra fordított kiadásait is megkurtították, lehet, hogy csak néhány vödröt tud venni II. Erzsébet.

Hogy azután mi lesz, arról egyelőre nincs konkrét bejelentés. Az új konzervatív-liberális kormány által a múlt hónapban benyújtott soron kívüli költségvetésben csak annyi szerepel, hogy a kormány 2011 után új alapokra kívánja helyezni az uralkodó hivatali kiadásainak finanszírozását, a mostani mechanizmust "egyszerű és korszerű" rendszer váltja majd fel, és a Civil List juttatásainak felhasználását - az egyéb állami kiadásokhoz hasonlóan - az országos számvevő testület ellenőrzi majd.

 

 

 

2 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Péli Barna | 2010. július, 8., csütörtök 04:47:02

Örüljenek, hogy a nép még eltartja őket!Szegény királynő! Össze kell húzni a nadrágszijat! Száz napos program!

Manuka | 2010. július, 6., kedd 14:21:18

Na ennek kellene véget vetni. Mi az hogy király? Majd ha a nép úgy dönt hogy alkalmas és érdemes akkor lehet, de azért mert beleszületett. Na neeee... Elavult, mint a házasság.

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5