luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Vátozik a lóversenyfogadás rendszereA francia Carrus csoportba tartozó PMC nyerte a totalizatőr rendszer szállítására kiírt 650 millió forintos nyílt közbeszerzést - jelentette be Haál Gábor, a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón pénteken, Budapesten. A múlt év végén meghirdetett nyílt közbeszerzés tender-dokumentációját 7 cég vásárolta meg, de csak kettő adott ajánlatot, majd az egyik visszalépett. Így nyert a francia társaság. Jérome Carrus, a PMC elnöke elmondta, hogy cége 15 országba szállított már fogadáshoz technikai felszereléseket, illetve szolgáltatásokat, és 20 nemzetközi fogadó céggel állnak kapcsolatban. Franciaországban az első totalizatőr rendszert az elnök nagyapja honosította meg. A totalizatőr rendszer lényege, hogy a téteket összesítik, majd abból levonják a verseny költségét, a maradékot pedig felosztják a fogadók között. A rendszer fő előnye az átláthatóság. Seregi János, a fogadásszervező cég felett tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Fejlesztési Bank (MFB) ügyvezető igazgatója elmondta, a fogadások teremtik meg a lótenyésztés pénzügyi hátterét is. Miután a lótenyésztés élőmunka igényes, így számos munkahely jön létre, főleg vidéken. A céginformáció adatai szerint az MFB a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1 milliárd forintos jegyzett tőkéjét tavaly decemberben 2 milliárd forintra emelte. A cég árbevétele 2007 és 2010 között a felére, 673 millió forintra csökkent. A mérleg szerinti eredménye 2010-ben 18 millió forintot tett ki. Az új fogadási rendszertől a bevétel növekedését várja a tulajdonos és a fogadásszervező is.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában
Kávézás az Apple-vezérrel
Utaskísérőnek állt a milliárdos alapító
|

















