Egymillió dollárt nyert Jim Furyk a US PGA legutóbbi állomásán

Címkék: US PGA Tour, golf, verseny

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A világranglistán hatodik Jim Furyk nyerte meg a profi golfozók legrangosabb sorozatának, a US PGA Tour 2010 legutóbbi, Hilton Head Islanden rendezett 5,7 millió dollár - 1,1 milliárd forint - összdíjazású viadalát.

Az amerikai játékos a négynapos verseny végén az angol Brian Davisszel azonos, 271 ütéses eredménnyel zárt, és végül rájátszásban győzött a US PGA Tour 2010 legutóbbi, Hilton Head Islanden rendezett versenyén.

AFP
Furyk a tavalyi versenyen

A sikeréért 1,026 millió dollárral (202 millió forinttal) jutalmazott Furyknak ezzel némileg sikerült feledtetnie az egy héttel korábbi fiaskóját, a kiváló játékos ugyanis az év első Major-viadalán, a US Masteren két nap után kiesett.

Jim Furyk tavaly, a PGA Tour rájátszásában 130 ezer dollárt veszített amiatt, hogy a megengedettnél eggyel több ütőt vitt magával a táskájában. A szabályok szerint ilyenkor szakaszonként két büntetőütés jár a hibáért, ez a négy plusz ütés pedig azt jelentette, hogy Furyk a hatodik helyett a 15. helyen végzett.

A mostani eredmények:

1. Jim Furyk (amerikai) 271 ütés (67, 68, 67, 69) - rájátszásban az 1. lyuk után
2. Brian Davis (angol) 271 (68, 69, 66, 68)
3. Luke Donald (angol) 274 (69, 68, 67, 70) és Bo van Pelt (amerikai) 274 (67, 72, 66, 69)

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Decanter

Decanter

Magyar borok a 2012-es Decanteren

Véget ért az idén 14 119 bort felvonultató Decanter borverseny.

Csekk

Csekk

Nehéz pótolni a turisztikai piacon az Üdülési Csekk kiesését

Nem indult ígéretesen az év a turisztikai piacon.

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5