Mickelson győzött, Woods negyedik lett a US Mastersen

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az amerikai Phil Mickelson győzött, az öt hónapos kihagyás után visszatért Tiger Woods pedig a negyedik helyen végzett az év első Major golftornáján, a US Mastersen.

Mickelson a záróforduló előtt egy ütés hátrányban a második helyen állt Lee Westwood mögött, vasárnap azonban ismét 67 ütésből teljesítette a 18 lyukat, az angol játékos pedig 71-ből, így biztosan, három ütés előnnyel nyerte meg pályafutása harmadik Mastersét, és az érte járó híres zöld zakót.

AFP
Mickelson ütötte legjobban a labdát

Az utolsó gurítását követően Mickelson könnyekben tört ki, miután meglátta a pályán feleségét, akinél 11 hónapja mellrákot diagnosztizáltak, és azóta egyetlen viadalra sem tudta elkísérni férjét.

A világranglista-vezető Woods vasárnap hullámzóan, összességében mégis jól játszott. A télen szexbotrányba keveredett sztár ezzel együtt korántsem volt elégedett a 277 ütéses összeredményével:

"Szörnyű volt a bemelegítés, aztán nagyon gyengén gurítottam, így nem is lehetett más az eredmény. Negyedik lettem, de nem ezt akartam. Nyerni jöttem ide, ám ahogy mentek a napok, egyre rosszabbul ütöttem a labdát."

Phil Mickelson 1,35 millió dollárt () kapott győzelméért.

Eredmények

1. Phil Mickelson (amerikai) 272 ütés (67, 71, 67, 67)
2. Lee Westwood (angol) 275 (67, 69, 68, 71)
3. Anthony Kim (amerikai) 276 (68, 70, 73, 65)
4. K.J. Csoj (dél-koreai) 277 (67, 71, 70, 69) és
   Tiger Woods (amerikai) 277 (68, 70, 70, 69)

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Üveg

Üveg

Vilmos herceg veheti meg a világ legdrágább Valentin-napi ajándékát

Alex Carroll egy Valentin-napi aukción értékesítené a világ legrégebbinek számító óráját, amelyet maga készített. Az árverés egymillió dollárról indul, a bevételt jótékony célokra fordítják. Állítólag Vilmos herceg is érdeklődik iránta.

Arany

Arany

Hogyan néz ki 300 milliárd dollárnyi aranyrúd?

300 milliárd dollárnyi aranyat rejt egy bombabiztos helyiség a Bank of Englandben. A londoni aranyelfekvőről fotók is készültek.

Gold

Gold

Feljövőben az orosz aranytermelés

Nőtt Oroszország aranytermelése tavaly.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5