Továbbra is ingyenes lesz a Mangalica Fesztivál

Címkék: mangalica, fesztivál

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Új helyszínen, a fővárosi Szabadság téren, de továbbra is belépő nélkül várja látogatóit az ötödik Mangalica Fesztivál február első hétvégéjén.

A már hagyományossá vált rendezvény eddigi helyszíne, a városligeti Vajdahunyad Vára szűknek bizonyult a becslések szerint hatvanezer látogatót vonzó gasztronómiai eseményhez, ezért kerül új helyre Belváros-Lipótváros Önkormányzata segítségével.

Február 3. és 5. között a fesztivál látogatói megismerkedhetnek a mangalicából készült termékekkel, a különböző tenyésztők portékáival, de egy felállított karámban élőállat-bemutató keretében magával a "főszereplővel" is. 


Gasztropiac is lesz


A fesztiválon újdonság lesz az az önálló kis gasztropiac, ahol a magyar termelők minőségi termékeit ismerhetik és vásárolhatják meg az érdeklődők - mondta el Veégh Attila, a fesztivál főszervezője a keddi beharangozó sajtótájékoztatón. A korábbi évek hagyományai szerint lesz főzőverseny is, várhatóan 20-22 csapat méri össze főzőtudományát.

A rendezvény továbbra is ingyenes lesz, sőt sikerült megoldani, hogy a kisebb mangalicatenyésztők szintén ingyen vegyenek részt és mutassák be termékeiket a szélesebb közönségnek.

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke elmondta, a mangalicatenyésztők nagy része kistermelő, ezért az ő számukra kiemelkedő, sőt létfontosságú egy ilyen rendezvény, amely valódi, közvetlen kapcsolatot teremt a fogyasztókkal.

A mangalicahús népszerűsítése rendkívül fontos, hiszen a takarmány árának növekedésével minden költség emelkedik, ami nehézségek okoz a tenyésztők számára - mutatott rá.

Tóth Péter hangsúlyozta: szerencsére látszik a mangalica népszerűségének és keresletének növekedése, például egyre több étterem igényel a rendszeres ellátást mangalica tőkehúsból.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Kencék

Kencék

Egy barátságos luxusmárka Franciaországból

Megnéztük, mi az, amit a francia L'Occitane luxusbrandről érdemes tudni.

Ékszer

Ékszer

Megválasztották az Év Ékszerét

Ötvenöt alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét.

Bika

Bika

Új limousinbika-rekord

Rekordáron, 126 ezer fontért - 45 millió forintért - kelt el egy limousin bika Nagy-Britanniában.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5