Széchenyivel díszített milliós tollak a Tibalditól

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Tibaldi kézzel festett, Széchenyi portréval díszített milliós értékű tollakat mutatott be Budapesten. A világ nagyságait felvonultató sorozatba tartozó Tribute to István Széchenyi mellett két egyedi, egymillió eurót érő írószerszámot is megnéztünk közelről.

A Tibaldi talán a világ legismertebb tollkészítő cége, ügyfeleik között találjuk a pápát, aki kizárólag az ő termékeiket használja aláírásra. Most a világ nagyságait ábrázoló, Clari Viri elnevezésű sorozatukban elkészült a toll, amelynek testét Széchenyi István portréja, kupakját a Széchenyi címer, dobozát pedig a Lánchíd díszíti. A limitált darabszámban készülő tollak forgalmi értéke magas, a töltőtoll 1,38, a golyóstoll 1,28 millió forintba kerül.

Deluxe.hu
Giuseppe Aquila, a Tibaldi tulajdonosa

A tollakat nagyszabású rendezvény keretében mutatták be a közönségnek a Tibaldi tulajdonosa, Giuseppe Aquila közreműködésével. A cégvezető a világ legkülönlegesebb egyedi tollai közül is elhozott magával kettőt. A gyémántokkal gazdagon díszített műremekek értéke egy-egymillió euró, vagyis 265-265 millió forint.

A Tribute to István Széchenyi a legnagyobb magyar emléke előtt tiszteleg, az íróeszköz minden példányát Lorena Straffi művész festi kézzel. 50 sorszámozott töltőtoll és 50 roller ball készül mindösszesen, kiadásuk egybeesik az idei Széchenyi évvel.

Deluxe.hu
A készítők szerint elfogy a száz darab toll

Két éve Budapesten tartotta a Tibaldi egy, később a világ legszebbjének választott gyémánttollának bemutatóját. Akkor született az ötlet, hogy a magyar és az olasz cég valamilyen formában együttműködjön, mondta el Rácz Sándor, a Viktoria-R, exkluzív tollakat forgalmazó bolt tulajdonos vezetője. Még abban az évben megszületett a döntés, hogy a Clari Viri sorozatba kerüljön be a legnagyobb magyar is.

A közös munka úgy kezdődött, hogy kiválasztották, melyik az az ismert magyar, aki méltó arra, hazánkat képviselje ebben a kollekcióban. Egyértelmű volt a döntés, gyakorlatilag mindenki Széchényire gondolt, árulta el Rácz Sándor.
A Barabás Miklós által festett portrét ők választották ki, Lorena Straffi tollra festett munkáit pedig már ismerték, ebben ő az egyik legjobb a világon.

Deluxe.hu
Millió eurós toll

Rácz Sándornak a végeredményben az tetszik a legjobban, hogy minden egyes tollon látszik a művész keze nyoma, mindegyik egyedi. Elárulta, hogy az eladásokat illetően optimista, szerinte mind a száz toll el fog fogyni, a legtöbbet itthon kívánják értékesíteni.

Giuseppe Aquila a bemutatón kérdésünkre elmondta, hogy a Széchenyi tollak mindegyike egy hónapig készül. Ennek egyik oka, hogy a festmény minden rétegének száradási időre van szüksége. Ez az első tolluk, ami kifejezetten a magyar piacra készült, egyelőre nem terveznek folytatást. Európa ugyan hagyományosan fontos piacuk, a legnagyobb vásárlóerővel azonban jelenleg az orosz és a közel-keleti ügyfeleik bírnak, árulta el Giuseppe Aquila.

A bemutatón Bárándy Péter is jelen volt, akit megkérdeztünk, milyen a viszonya a különleges tollakhoz. Sokat ír kézzel, és szereti a szép tárgyakat, árulta el, ezért van több minőségi tolla, köztük Tibaldi márkájú is. Ráadásul egy férfi kevés kiegészítőt hordhat, ezek közé tartozik a toll, ami ebben az értelemben öltöztet is. Gyűjtőnek az ismert ügyvéd nem mondaná magát, számára a toll használati tárgy, igaz, a többséggel ellentétben ő a töltőtollat preferálja.

Az esemény két másik, rengeteg gyémánttal díszített, és értékük miatt is egyedi tollkülönlegesség volt. Az egyik a Peace Pen, a töltőtoll, amely alapanyaga tiszta platina, és 1259 darab - összesen 48 karát értékű - gyémánt díszít.

Deluxe.hu
Tiszta platinából
Elkészítéséhez a szintén Giuseppe Aquila tulajdonában lévő Montegrappa lépett szövetségre a Béke Park Alapítvánnyal, amelynek egyik alapító védnöke Nelson Mandela. A parkok célja, hogy a fenntartható gazdasági fejlődést, a biológiai sokféleséget, a térségi békét és stabilitást szolgálják Dél-Afrikában.

Bemutatásra került továbbá a Fulgor Diurnus gyémánt töltőtoll, amelyet csak a legfinomabb, és legmagasabb minőségű alapanyagokból, a legkorszerűbb és hagyományos, kézműves technikákat keverve készítik. Ez Tibaldi gyártmány, értéke a béketollhoz hasonlóan egymillió euró.

A Tibaldi Clari Viri értékes tollgyűjteménye emléket állít azoknak a legerőteljesebb és legbefolyásosabb vezetőknek, akiket a világ valaha ismert. A kollekció áthidalja a skálát Nagy Sándor és Bonaparte Napoleon zseniális hadvezéreken át Julius Caesar, Horatio Nelson és Nagy Péter személyiségéig. Ebbe a sorba tartozik immár a Széchenyi István alakjával díszített száz toll is.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5