Háromezer forint a 9000 éves recept alapján főzött sör

Címkék: sör, Kína, recept

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Üvegenként tizenhárom dolláros, azaz majd háromezer forintos áron került forgalomba az Egyesült Államokban az a sör, amelyet kilencezer éves recept alapján állítottak elő.

A Chateau Jiahu márkanevű sör receptje az észak-kínai Hunan-tartományból származik. Patrick McGovern, a Pennsylvaniai Egyetem molekuláris régésze tíz éve fedezte fel Csiahu (Jiahu) falu mellett feltárt újkőkorszaki település temetőjében a sírokban elhelyezett cserépedényeket. Tüzetesebb vizsgálatuknál bukkant a kutató a Kr.e. VII. évezredben származó edényekben egykor tárolt itóka nyomaira - olvasható a Neatorama.com című hírportálon.

restaurantwidow.com
Kínai recept szerint

A maradványokat infravörös spektrometriának, gázkromatográfiának és egyéb vizsgálatoknak vetette alá az amerikai kutató, aki kiderítette, hogy rizsből, szőlőből, galagonyából, mézből és krizantémból erjesztették az italt.

"Az újkőkor hajnalán nem bort, sört, vagy mézsört készítettek, hanem a három keverékét állították elő" - magyarázta Patrick McGovern.

A Dogfish Head Brewery nevű sörfőzde által előállított Chateau Jiahu nem az első ókori ital, amely Patrick McGovern kelt újra életre. Az amerikai molekuláris régésznek köszönhetően került forgalomba például a Midas Touch (Midász király érintése) nevű ital, amelyet 2700 éves összetevők alapján készítettek. A receptet egy törökországi, Midász király sírjának vélt temetkezés edényeiből "olvasta ki" Patrick McGovern. Az amerikai szakértőnek hála állítja elő a sörfőzde az autentikus IX. századi finn sört, ahogy az ókori közép-amerikai italt is, amelynek alapanyagául kakaó, kakaóbab és chili szolgál.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5