Skócia sokkal több, mint a whisky és a Loch Ness-i szörny országa. Gasztronómiai érdeklődésből saját szemünkkel néztünk be a kockás szoknya alá, és sok mindent találtunk ott, rejtélyes alkotóelemből álló haggist deluxe kivitelben, két Michelin-csillagos séfet és addiktivitásra csábító Walkers vajas kekszet. Egy-két receptet magunkkal is hoztunk a skót konyha szakértőjétől.

Skóciába számos okból kifolyólag látogathatunk el. Ilyen a whisky, a golf, a romantikus klánsztorik, történelmi helyek magas dózisa, az esztétikai és gasztronómia értéket egyaránt képviselő fess birkák és marhák, vagy esetleg az ott élő rokonok, csak hogy néhányat említsünk. Mi azonban a VisitBritain jóvoltából enni mentünk, nem többért, nem kevesebbért.


Küldetésünket kötelességszerűen és kitartóan végeztük, utunk eredményei között pedig az intenzív testtömeg-növekedés mellett található az a felismerés is, hogy a skót konyha méltánytalanul szerény szerephez jut a nemzetközi gasztroporondon.

Kockás has és skót konyha? Kizárt

Erős túlzás lenne azt állítani, hogy a skót konyha jellegzetességeinek felsorolása a legtöbb embernek nem jelent gondot. Mi például e téren finoman szólva is a műveltségi lajtorja legalsó fokán állva csatlakoztunk egy gasztrotúra első látásra is felkészültebb résztvevőihez. Étvágyban nem, legfeljebb képzettségben maradtunk el szakavatottabb társainktól. Pár nappal később viszont, miután jó pár helyi fogáson átrágtuk magunkat, komoly előrelépést érzékeltünk. Némi túlzással akár felzárkózásról is beszélhettünk.

Kiderült például, hogy bár Skócia híresen rossz minőségű, olcsó készételen szocializált - vagy inkább elbutított - gyomrai mellett virágzik a magas minőségű ételek fogyasztásának kultúrája is. Ráadásul Michelin-csillagokban sincs hiány - nem úgy, mint egyelőre nálunk.  


A tradicionális skót konyha alapvetően egyszerű, egészséges elemekből áll, ám ettől függetlenül igazi oázis ez a gasztrosznoboknak vagy a light szót, mint ételek jelzőjét hírből sem ismerőknek. A négy nap alatt töménytelen mennyiségben, és a lehető legközelebbről ismerkedtünk, sőt barátkoztunk össze a kifogástalan minőségű konyhai alapanyagokkal.

Újraértelmeztük a szótárunkban a friss szót, akár salátákról, whiskys hordóban füstölt lazacról, felföldi sajtról, homárról, osztrigáról vagy éppen bárányhúsról volt szó. Persze könnyű nekik, a nem túl barátságos időjárásért ugyanis bőven kárpótolja őket a természet. Skóciában ugyanis sok minden helyben adott, amit mi külön-külön is óriási szerencseként, sőt legfőbb nemzeti kincsként értelmeznénk.

A gyengébb idegzetűekre, valamint a sírásra hajlamos ínyencekre való tekintettel alig néhányat említenénk csak. Skócia az egyik vezető marha-, és birkatenyésztő nagyhatalom, de a hal, valamint a vadhús (őz és a szárnyas vad, így fajd, fogoly és fácán) állománya miatt is gasztronómia célpont, főként az "expert szintet" megütő utazók körében. A jellegzetesen skót fogások közt rengeteg, egyszerűen elkészített hal- és húsételt találunk. Hihetetlenül tiszta vizei, ez az édes- és a sósra egyaránt igaz, miatt itt szinte bűn (a cikk írójának szemében legalábbis mindenképpen) nem megkóstolni a halakat, homárt, osztrigát, lazacot vagy pisztrángot.

A málna, szeder és szamóca ráadásul állítólag itt a legfinomabb Európában, ezek desszertekben éppúgy visszaköszönnek, mint dzsemekben vagy a lekvárokban. A zab, bár elsőre nem soroltuk a legszimpatikusabb alapanyagok közé, bevált, édes pudingként, lepényként, süteményekben és számos hagyományos ételben is feltűnt. 


Tömören, jó

Az itteni konyha tapasztalataink szerint kimeríti a középsúlyos kategóriát, főleg ha a bőséges reggeliket is figyelembe vesszük. A hétköznap megszokott, szinte nullkalóriás, tejeskávés verziót átmenetileg felváltó, huggis-os, babos egytálételes, kolbászos, rántottás, sült baconös, grillezett gombás és paradicsomos skót reggelik leginkább egy gasztronómia Cooper-futáshoz hasonlíthatóak, legalábbis, ha az azt követő kóma faktort nézzük.

Az előételek között a változatos saláták, grillezett rákok, pácolt tengeri ketyerék voltak a kedvencek, ami mellé a biztonság és a helyi szokások kedvéért azért a levesnek is szorítottunk helyet. A skót levesek között, bár nem jellemző rájuk az a nyálcsorgatós magyar ízvilág, amihez mi hozzászoktunk, találkoztunk jó néhány jelest érdemlő indulóval, köztük egy paradicsomlevessel. Sok krémlevest találunk az étlapokon, a legismertebb mégis a hagyományos helyi zöldséges húsleves a Scotch broth.  

A hírhedt skót haggis-szel némi szerencsével sikerült, nem annyira hagyományos, sokkal inkább deluxe kivitelben találkozni. Olyannyira, hogy a juh- és sertésgyomor párosításából születő gasztronómiai horrortörténetekre nem is sikerül ráismerni, pláne panírozott formában. A diszkrét, apró húspogácsának látszó gasztroképződményt így jóízűen, libamájas fasírtként ettük.


Azért a köretekről is ejtsünk szót. Igaz nem sokat, mert nincs mit különösebben. Az általunk megismert skót köretek ugyanis kimerülnek a sült krumpli, krumplipüré, főtt zöldség (főleg brokkoli, sárgarépa) biztonságos trióban. A desszertek már némiképp színesebb képet nyújtanak, a nemzetközi menükről jól ismert személyes "liebling", a pannacotta mellett azért jutott bemutatkozási lehetőség más desszertnek is nagylelkű asztalszomszédnak köszönhetően, aki békésen tűrte a cikk írója által elkövetett szabálytalan határátlépéseket, és néhány falat véletlenszerű és végleges eltulajdonítását. Az így szerzett karamell puding (sticky toffee pudding, amit az íze ellenére jelölnék utólag egy esztétikai citromdíjra) és a citromkrém torta (lemon meringue pie) is sikeres volt nálam.
    
Sót sem érdemel

Viszonylag hamar és értelmes felnőtt módjára túltettük magunkat azon, hogy az asztalon, sőt a fogásokban sem lelhető fel semmi pikáns, sem csípős. Az egyetlen szűnni nem akaró szívfájdalmunk a permanens sóhiány volt. Kísérőnktől megtudtuk, hogy a skót konyha a szándékolt sótlan kategóriát erősíti, az ország polgárait ugyanis tudatosan igyekszik az állam rávezetni az egészséges táplálkozás érdekében a mértékletes só fogyasztásra.

Ez alól azért kivételt képezett Martin Wishart főztje, ami enyhe ízesítést igényelt csak, igaz a mesterszakács által elénk tett fogások nem számítottak a skót konyha alappilléreinek. Ezt a séf két Michelin-csillagjára való tekintettel nem hánytorgattuk fel.

Nem is nagyon értünk rá ilyen apróságokkal foglalkozni, lévén hogy minden egyes étel után szembe kellett néznünk önmagunkkal. Felmerült a kérdés, hogy szabad-e kockáztatni, és a következővel elrontani az előző fogás tökéletességének élményét. Bátrak voltunk, és megérte.


Nem csak hogy végigettük, de egy ponton sem csalódtunk: szarvasgomba olajos gomba carpaccio házi füstölésű lazac, endívia-savanyú alma körettel, őzgerinc filé grillezett salátával, némi feketegyökérrel és kecskesajtos gnocchival, whiskyparfé shortbreaddel. Sőt, a vacsora végén még az önmagát dizájngyertyának álcázó, de aztán a sors akaratából lebukó fehér vajrolni (persze hogy házi, és istenien sózott) is áldozatául esett a gasztronómiai ámokfutásunknak, ezzel adva kicsit a skót asztali etikettnek.   

Nem kérdés, hogy ételről - főleg finomról - írni nem hálás dolog, de lássuk be, olvasni sem jobb. A helyzetet enyhítendő, mellékelünk egyet az edinburgh-i séf receptjeiből, mégpedig a cikkíró Walkers-kekszek iránt soha nem múló szerelmére való tekintettel a shortbreadét. Mindezt egy rövid, de legalább szívből jövő tanáccsal kiegészítve, miszerint Skóciába menni és enni is egyaránt érdemes.

Shortbread Martin Wishart receptje alapján

250 g jó minőségű vaj
80 g vaníliás cukor
40 g porcukor
250 g finomliszt
120 g kukoricaliszt
csipetnyi só

A vajat és a cukrot konyhai robotgéppel simára keverjük, majd hozzáadjuk a kétféle lisztet, valamint a sót. A tésztát ezután fóliába tekerjük, és fél órába hidegre tesszük, pontosabban hűtőbe. Belisztezett felületen kilapítjuk, kb. 1 centis vastagságúra nyújtjuk, és vagy téglalap alakú formákat vágunk belőle, vagy pedig konyhai formákkal varázsolunk belőle házi kekszeket.

A menetrend a továbbiakban is kiszámítható, de legalábbis nem sokkol. Betesszük a nyers shortbreadeket a kivajazott tepsibe, majd egy 10-15 perces pihenő, vagyis inkább felkészülési időt követően innen mindannyian a 170 fokra előmelegített sütőbe kerülnek, ahol arcrakészre sütjük őket.

 

 

 

Szóljon hozzá!