Egy luxusvilla árát fordította külsejére egy nő

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Sarah Burge, aki eddig már félmillió fontot, vagyis 147 millió forintot költött szépítő műtétekre és implantátumokra, most a 16 éves gyermekét is elkezdte botoxszal kezelni. Ezzel Hannah Burge lett a legfiatalabb brit, aki ilyen kezelésen átesett.

Sarah Burge, közismertebb nevén az "élő Barbie", már félmillió fontot (147 millió forintot) költött szépítő műtétekre a saját testén, most pedig lányára is költenie kell. Főleg, ha Hannah trendi akar maradni, hiszen szerinte az iskolában mindenki arról beszél, hogy átesett már a B betűs kezelésen.

dailymail.co.uk
Sterilnek nem nevezhető körülmények

A plasztikai sebészek nagy része persze nem biztos, hogy vállalna egy 16 éves pácienst, ezért az ötvenéves anya, Sarah Burge maga injekciózza be az anyagot lánya arcába. mint mondta, azért, hogy megelőzze a később kialakuló ráncokat. Már 15 évesen is kezelte a lányát.

A lány szerint minél korábban kezdik meg a botox-kezelést, később annál kevesebb ránc alakul majd ki. Bár erről remélhetőleg nincsenek tapasztalatok, a lány állítja, hogy 25 évesen már csúnya lenne a kezelés nélkül.

Sarah Burge inkább saját maga injekciózza a lányát, minthogy a háta mögött járjon kezelésekre, mint mondta, képmutató lenne, ha megtiltaná neki a botoxot.

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Bogica | 2010. március 5., péntek 10:56:13

Ennek a nőnek az agyába kellene nyomni a botoxot...

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5