Rekordforgalom volt a Liszt Ferenc repülőtéren 2011-ben

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta tavaly a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a légikikötőt üzemeltető Budapest Airport Zrt. (BA); a terminálokon csaknem 9 millió utas fordult meg, 9 százalékkal több, mint 2010-ben.

A BA az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemeli, hogy 2011-ben az eddigi rekordnak számító 2007-hez képest is 320 ezerrel több utas fordult meg a budapesti nemzetközi repülőtéren.

2010-ben 8,2 millió utas indult és érkezett a repülőtéren keresztül, 2011-ben már több mint 8,9 millió.

Nagyobb a nagy gépek kihasználtsága is

A repülőtér forgalmának növekedése még az európai átlagot is meghaladta 2011-ben:  az ACI - nemzetközi repülőtéri szövetség - által kiadott nemzetközi statisztikák szerint a kontinensen 2011-ben átlagosan 7  százalékkal bővült a légi forgalom - olvasható a közleményben.


A hagyományos légitársaságok a növekedés motorjai

A növekedés motorja 2011-ben több, úgynevezett hagyományos légitársaság, például a Lufthansa, a British Airways, a KLM, az Air France, a Swiss, a Turkish Airlines volt, és a jelentős utasszám-növekedés hátterében a járatsűrűség növelése, a nagyobb gépek és a növekvő kihasználtság állt. A hagyományos légitársaságok 19,6 százalékkal szállítottak több utast Budapestre, mint 2010-ben. Emellett 44 százalékkal nőtt a hosszú távú járatokon utazók száma is, a Qatar Airwaysnek és az American Airlinesnak köszönhetően, miközben továbbra is jelentős piaci szerepet játszott Budapesten az amerikai Delta és a kínai Hainan Airlines is - áll a közleményben.  

A Malév látványosan javította teljesítményét 2011 utolsó negyedévében, és ezzel 200 ezerrel több utast szállított, mint az előző évben. Évi 8 százalékkal nőtt a Budapesten átszálló utasok száma, a tranzit utasok tették ki a Budapest Airport forgalmának 17 százalékát. 2011-ben tovább növekedett a diszkont légitársaságok piaca, ebben a szektorban élen járt a Wizz Air, amely a nyári csúcsidőszakban négy repülőgéppel üzemelt Budapestről.

Számos új járat indult

A Budapest Airport 2011 eseményei közül kiemeli, hogy januárban a Qatar Airways elindította Doha-Budapest járatát, amelynek gépei szeptembertől már napi rendszerességgel közlekednek. Áprilistól közlekedik Budapest és New York Kennedy repülőtere között az American Airlines, májusban pedig az airBaltic elindította rendszeres, hetente négyszer közlekedő rigai járatát. Június óta kínálja edinburghi járatát a Jet2.com brit diszkont légitársaság, és múlt év végén indított új budapesti járatot Bernből a svájci Sky Work Airlines, ezzel Zürich, Bázel és Genf után immár a negyedik svájci városba kínálva közvetlen összeköttetést - olvasható a közleményben.


Tavaly indult a Doha-Budapest járat

Jost Lammers, a BA vezérigazgatója sikertörténetnek tartja a repülőtér privatizációjának elmúlt négy évét. A közleményben rámutat, hogy még a legsúlyosabb világgazdasági válság körülményei között is folytatták a repülőtér fejlesztését. "Mindez mostanra meghozta a gyümölcsét: a korábbinál jóval magasabb színvonalú kiszolgálást tudunk nyújtani az utasoknak és minden tekintetben megnöveltük a repülőtéri működés hatékonyságát. Örömmel tekintünk a 2012-es év elé, amelyben újabb légitársaságokat üdvözölhetünk Budapesten" - idézi a vezérigazgatót a közlemény.

A Budapest Airport célja, hogy a közép-kelet-európai régió fő gyűjtő-elosztó repülőterévé váljon. Ezt a célt szolgálta az eddig legnagyobb, nem kevesebb, mint 100 millió eurós (30 milliárd forintos) befektetés, a SkyCourt (Égi Udvar) terminálépület átadása. Mindez jelentősen növelte a repülőtér utasforgalmi kapacitásait,  kényelmesebbé teszi az utazást, szélesíti a repülőtér éttermi- és kereskedelmi kínálatát.
   
A BA kitér arra, hogy a SkyCourt átadásával együtt kezdett üzemelni a 2-es terminál új, számítógép vezérlésű poggyászosztályozó rendszere, majdnem megkétszereződött az utasbiztonsági ellenőrzés kapacitása a 12 új átvilágító gépsor beállításának köszönhetően. Az átszálló utasok számára pedig az eddig négyről hatra emelkedett a utasbiztonsági folyosók száma - olvasható a közleményben.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Jövő

Jövő

Megjósolták a jövő ízeit

A jövő ízei és fogásai után kutatva járta be a világot egy amerikai újságíró.

Kincsem

Kincsem

Orlando Bloom diadala a Kincsem Parkban

A jelenkor két legjobb hazai versenylova diadalmaskodott a Kicsem Parkban szombaton és vasárnap rendezett versenyeken.

Torony

Torony

Szardíniai világítótornyokat bérelhetünk

Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja mentén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5