Rendelésre készül a húszezer forintos leves

Címkék: Japán, leves, luxus, ramen

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Japánban, ahol az egy négyzetkilométerre eső Michelin-csillagok száma köztudottan igen magas, a népszerű ramenből is készül luxusváltozat. A 110 dolláros, 22 ezer forintos levest húsz összetevőből főzik, és előre meg kell rendelni, mivel három nap alatt készül el.

timesonline.co.uk
Csak ínyenceknek
A 22 ezer forintos ramen leves luxusváltozatának előkészítése három napba telik, és természetesen minden összetevője a lehető legjobb minőségű. Nem szerepel az étlapon, annak, aki megkóstolná, a helyfoglalással együtt kell megrendelnie.

A "Five-taste Blend Imperial Noodles" Tokió Fujimaki Gekijyo nevű éttermében kapható, húsz különböző összetevő kerül bele. Az alaplé, a zöldségek, a fűszerek és a hús alapján leginkább fúziós levesnek tarthatjuk, a japán mellett kínai és thai ízek is felfedezhetőek benne.

Shoichi Fujimaki étteremtulajdonos állítása szerint ez nem is ramen, hanem 25 éves szakács tapasztalatának egy-egy tányérnyi párlata. Az átlagos tokiói ramen ára egyébként tíz dollár (kétezer forint).

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5