Jó áron keltek el a palackozott szellemek

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Közel 400 ezer forintnyi összegért kel el két új-zélandi palackozott szellem, a portéka több mint 200 ezer ember érdeklődését keltette fel, ennyien keresték fel a kísérteteket áruló honlapot.

Egy christchurchi lakos árulta őket, állítólag a kísértetek a házából származnak. Szelleműzéssel szabadult meg tőlük, majd szenteltvizes üvegcsébe kerültek. A szellemeket áruló nő szerint az egyik kísértet egy idős férfié, aki az 1920-as években halt meg a házban, a másik pedig egy kislányé, de róla nem közölt halálozási évszámot.

dailymail.co.uk
Párosan keltek el

Az eladó - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap - felfedte, hogy a két szellem kiűzésük előtt fel-le kapcsolgatta a lámpákat, a villanytűzhelyt, kutyájukat pedig rettegésben tartotta. A szelleműzés 2009. július 15-én történt, és azóta nyugalom van, ezért is vélte a ház és a kísértetek tulajdonosa, hogy biztosan a szenteltvizes üvegekben vannak, illetve azért is, mert idővel kékre színeződött a víz.

Az eladó szerint ez arra utal, hogy a kísértetek alszanak. Felébresztésük módja pedig az, hogy a vevő kiönti a "palackozott" szellemeket egy kistányérra, és hagyja a vizet elpárologni. Amennyiben saját kísértetekre vágyik, a házában párologtathatja a portékát.

Hogy kinek kellett 400 ezerért kísértet, arra nem tért ki a Daily Telegraph.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5