74 évig várt a megvalósításra a négymilliárdos óriásjacht

Címkék: Lionheart, jacht, vitorlás

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A történelmi jachtok rajongóinak a J-osztályos hajók igazi csemegének számítanak. Az 1930 - 1937 között épített legendás vitorlásokkal versenyeket is rendeznek, de minden idők legnagyobb J-osztályos jachtja - ami eddig csak terveken szerepelt - csak most épült meg. 14,9 millió euróért elvihető.

A világ legnagyobb J-osztályos jachtját már 1936-ban megálmodták, az eredeti terveket Starling Burgess és Olin Stephens alkotta meg a Ranger Syndicate számára. Az America’s Cup versenyre szánt, 77F névre keresztelt hajó azonban sosem épült meg.

jclassyachts.blogspot.com
Vízre tették az Oroszlánszívet

A holland Hoek Design emberei azonban leporolták a rajzokat, és új dizájnt tervezve megépítették a 44 méteres jachtot. Az alumínium burkolatot is kapott hajót Lionheart névre keresztelték, és a Yachting Partners Internationalnél árulják 14,9 millió euróért (négymilliárd forintért).

A hajót vízre tették, jelenleg várja akár versenyzésre, akár szórakozásra vágyó gazdáját. További két J-osztályos hajót tervez elkészíteni a Hoek, szintén több mint 70 éves tervekből készített replikákat.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5