Ingyen lovaglás a Nyitott Lovardák program keretében

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

2010 áprilisától a nyári szünet kezdetéig az ország 60 lovardájában, több mint 120 alkalommal kínálnak ingyenes lovaglási lehetőséget. Bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is.

A létesítményekben a Nyitott Lovardák 2010 rendezvény alatt nem csupán lóra, vagy fogatra ültetik a vendégeket, hanem bemutatják az istállókat, lovakat, ismertetik a biztonságos lovaglás szabályait is. A program célja, hogy a lehető legtöbben megismerjék a lovat, a lovaglás szépségeit. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, a nyílt napok helyszínei és időpontjai a Lovasok.hu oldalon találhatók.


Akik csak kipróbálnák a lovaglást, ideális lehetőség

Az egymásért és az állatokért való felelősségvállalás jegyében a szervezők arra biztatják a programsorozatra látogatókat, hogy fejenként 100 forintos jelképes adománnyal járuljanak hozzá a rászorulók terápiás lovagoltatásához. A lovaknak pedig, ha tehetik, köszönetképpen hozzanak egy-egy répát, almát.

Aki lóra ül, saját egészségéért is sokat tesz, mert a lovaglás bizonyítottan javítja a tartást, kondíciót, erőnlétet, egyensúlyérzéket. A lóval való munka oldja a stresszt, fejleszti az empatikus képességeket és a felelősségérzetet.

 

 

 

2 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Orsi | 2010. április 7., szerda 14:09:16

http://www.lovasok.hu/index.php?i=75

István | 2010. április 7., szerda 14:01:39

A lovardák elérhetőségét nem lehetne magadni?? Mármint azokét melyek részt vesznek az akcióban. Engen a B.A.Z megyeiek érdekelnének.

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5