30 milliós összegért vették meg Neil Armstrong mondatát

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Tetemes összeget, 152 ezer dollárt - 29,3 millió forintnyi összeget - fizettek egy New York-i árverésen az első holdra szállás repülési tervének egyik oldaláért, rajta Neil Armstrong híressé vált mondatával, amely így szólt: "Kis lépés egy embernek, nagy ugrás az emberiségnek".

Az Apollo-11 repülési tervének talán legjelentősebb részletét a Bonhams aukciósház kínálta eladásra. A lapon Neil Armstrong, a Holdon járt első ember aláírása is látható. Az űrhajós azt követően látta el kézjegyével és adta át az iratot a NASA tájékoztatási irodájának, hogy társaival visszatért a Földre, és "karanténba" helyezték a Johnson Űrközpontban.

telegraph.co.uk
Sokat értek a konzervált lapok

Armstrongnak a Holdra lépés után elhangzott szavait gyakran idézik úgy, hogy "Ez kis lépés az embernek, nagy ugrás az emberiségnek", de az egykori űrhajós mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy az "ez" szócska nem szerepelt kijelentésében, viszont "egy" embert, és nem "az" embert mondott. 2006-ban a hangfelvétel számítógépes elemzése Armstrongot igazolta.

A Bonhams űrhajózással kapcsolatos emléktárgyaiból rendezett aukción a vártnál jóval magasabb áron, 85 400 dollárért (16,5 millió forintért) kelt el az Apollo-11 asztronautájának, Michael Collinsnak a jelvénye, amelyet tulajdonosa és az űrhajó legénységének többi tagja, így Armstrong mellett Buzz Aldrin - a Holdon járt második ember - is ellátott kézjegyével.

A történelembe "sikeres kudarcként" bevonult Apollo-13 küldetésének vészhelyzeti parancslistájáért 45 750 dollárt (8,8 millió forintot) fizettek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5