Minden idők legmagasabb árát fizetheti a Dinamo Moszkva magyar focistáért

Címkék: foci, rekord, Dzsudzsák

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Dzsudzsák Balázs az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalától a bajnokság másik meghatározó együtteséhez, a Dinamo Moszkvához szerződik. Állítólag 6 milliárd forintot adnak érte.

Orosz források szerint a 41-szeres válogatott Dzsudzsákért 19 millió eurót (6 milliárd forint) fizet a Dinamo, ebből 15 milliót azonnal átutal az Anzsinak, maradék tartozását pedig a későbbiekben egyenlíti ki. Dzsudzsák Balázs ezzel rekordot állít fel, ekkora összeget ugyanis korábban még soha nem fizettek magyar játékosért.


Hamarosan új színekben játszhat

"A Dinamo Moszkva már korábban kiszemelte magának Balázst, miután a csapatnál jelenleg hiány van bal lábas szélsőből - nyilatkozta Vörösbaranyi József. - A fővárosi klubnak a bajnokságban és a nemzetközi porondon is komoly céljai vannak, ezért kerestek egy elismert, nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost erre a posztra. A moszkvai klub tulajdonosa nemrégiben felkereste az Anzsi vezetőit, és a napokban sikerült megegyezniük 

2011 nyara óta volt ott

Dzsudzsák Debrecenben kezdte karrierjét, majd 2008-ban a holland PSV Eindhovenhez igazolt, amelynél meghatározó játékossá vált. Tavaly nyáron meglepetésre igazolt az Anzsihoz, amely akkori sajtóértesülések szerint 14,5 millió eurót fizetett érte.  

A mahacskalai klub komolyabb tavalyi beruházásai között szerepelt még rajta kívül az orosz válogatott 28 éves középpályása, Jurij Zsirkov, akit a londoni FC Chelsea-től vettek potom 15 millió euróért. Utána következett a 24 esztendős magyar válogatott szélső, akinek becslések szerint évi 3 millió eurós (946 millió forintos) fizetést garantáltak.


Samuel Eto'o sokat keres, és sokat adakozik is

Ezután a négyszer is Afrika legjobbjának megválasztott kameruni válogatott gólzsák, az FC Barcelonával kétszer, az Internazionaléval egyszer Bajnokok Ligáját nyerő Samuel Eto'o leigazolása következett. A 30 évesen is villámléptű, rendkívül gólerős csatár 27 milliós beszerzési árért három idényre - 20 millió eurós évi "zsebpénzért" - mondott igent Kerimov hívó szavára, és hagyta maga mögött Itáliát.
    
A földkerekség legjobban fizetett játékosa
    
Eto'o bére amúgy világklasszist megillető mértékű, olyannyira, hogy a 20 millióval a földkerekség legjobban fizetett futballistája lett - megelőzve két olyan szupersztárt is, mint amilyen a Real Madridban évi 12 milliót kereső portugál csatár, Cristiano Ronaldo és a Barca argentin támadózsenijeként jegyzett, jelenleg a világ első számú labdarúgójának számító, idényenként 10 és fél millió eurót bezsebelő Lionel Messi.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5