Milliomos lesz születésnapjára Susan Boyle

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Milliomos lesz születésnapjára Susan Boyle. Az egyedül élő skót háziasszony egy éve, 48 évesen lett gyakorlatilag öt perc alatt világhírű.

Az egyedül élő skót háziasszony, akit Glasgow-hoz közeli kisvárosi otthonán, Blackburnön kívül korábban senki nem ismert, tavaly tavasszal, 48 évesen lett gyakorlatilag öt perc alatt világhírű, miután hihetetlen énekhanggal döbbentette meg a brit ITV kereskedelmi televízió évente megrendezett tehetségkutató vetélkedőjének zsűrijét és közönségét.


A videomegosztókon az egész világ láthatta

Az énekesnő, akit azóta a "SuBo" becenévvel ruháztak fel, azonnal világszenzáció lett. A fellépéséről készült videót százmilliók látták az interneten, első, I Dreamed a Dream (Álmodtam egy álmot) című albumából eddig 3,1 millió fogyott Nagy-Britanniában, és 8,5 millió a világban. A felvétel minden idők legkelendőbb bemutatkozó lemeze lett a brit piacon.

A hétfői brit sajtó beszámolói szerint SuBo ennek megfelelő ajándékra számíthat közelgő, 49. születésnapján: a lapok úgy tudják, hogy nemsokára megkapja a csekket a lemezeladások és a fellépések jogdíjaiból eddig összegyűlt négymillió fontról (több mint 1,1 milliárd forintról).

A Daily Mirror értesülése szerint SuBo első beruházása egy luxusvilla lesz, jelenlegi szerény tanácsi sorháza közelében.

A sztár korábban még rendre azt mondta, hogy esze ágában sincs elköltözni kisvárosi otthonából, amelyben - édesanyja három évvel ezelőtti halála óta - macskája, Pebbles az egyetlen lakótársa. A világhír azonban felkeltette a bűnözők és a túl kíváncsi rajongók érdeklődését is: SuBo például néhány hete - a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére szánt lemez felvételéről hazatérve - a házban futott össze egy ismeretlennel, aki éppen holmijai között kutakodott.

A család mindenképpen szükségesnek tartja, hogy SuBo biztonsági felszerelésekkel jobban védhető helyre költözzön. Az énekesnő testvére, az 59 éves John Boyle nemrégiben felvetette, hogy húga akár John Lennon sorsára is juthat, ha nem törődik saját biztonságával (Lennont, a Beatles egykori frontemberét 1980-ban, New York-i otthona előtt, az utcán lőtte agyon egy zavart elméjű "rajongója", aki azóta is börtönben ül).

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5