Milliókat veszített a borturizmus az árvíz miatt

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár Tokajban egyetlen percig sem kellett az árvíztől félni, és a környék települései is megközelíthetőek voltak az árvíz idején, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több helyen pusztító árvíz Tokaj-Hegyalja turizmusának egészét veszélyezteti.

Nagy Júlia, Tokaj-Hegyalja, Taktaköz, Hernád-völgye Idegenforgalmi és Kulturális Egyesület munkatársa kifejtette: az első árvízi hírek után Tokaj és környéke szolgáltatóihoz sorra érkeztek a visszamondások a csoportok és az egyéni vendégek részéről is. Az elmúlt három hétben mintegy 70 százalékkal esett vissza a vendégforgalom a térségben, ami több tízmillió forintos veszteséget jelent a szállásoknak, a borászatoknak és az éttermeknek.
 
AFP
A szüreti időszak jelenti a főszezont

Emlékeztetett arra, hogy Tokaj-Hegyalja és a Taktaköz áprilistól júniusig igazán kedvelt kirándulóhely, többnapos bortúrák, kerékpár-, gyalog- és vízi túrák helyszíne. A települések számos programmal, kisebb-nagyobb rendezvénnyel várják ilyenkor a vendégeket. A tájházak, múzeumok látogatottsága, a hajójáratok kihasználtsága is kiemelkedő szokott lenni ebben az időszakban, amit utána néhány csendesebb hónap követ, hiszen a térségben a főszezon a szüret idejére tehető.

Ráadásul az előszezoni kínálat bővítésére számos új program indult útjára az elmúlt hónapokban. Megnyitott például a Tokaj-Hegyaljai Borok Házában a Tokaji Borvidék kiállítás, a gyerekeknek múzeumpedagógiai foglalkozásokat dolgoztak ki, a felnőtteket több településen "borbuszok és gasztrobuszok" várják, a Taktaközt kerékpártúrákon lehet bejárni túravezetővel. A vendégek "komfortérzetének" növelése érdekében új információs pontok nyíltak, a szolgáltatásokról pedig 24 órás forródrót vonalon nyújt információt a helyi turisztikai szervezet.

A térség szolgáltatói és a nagyrendezvények szervezői maguk is igyekeznek segítséget nyújtani az árvízkárosultaknak, bevételeik egy részét (a Zempléni Fesztivál Extra esetében például a rendezvénysorozat teljes bevételét) ajánlva fel a települések rendbehozatalára. Félő, hogy a kiváló borok, és a színes programkínálat ellenére a jobb idő bekövetkeztével beinduló vendégforgalom nem tudja kompenzálni az elmúlt hetek veszteségeit.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5