Megválasztották az Év Ékszerét

Címkék: ékszer, győztes

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A tavalyi nagy siker után a PannonArts Galéria idén is meghirdette az Év Ékszere pályázatot. A mezőny idén is rendkívül sokszínű volt, a klasszikus alapanyagokon kívül, újrahasznosított anyagokból, betonból, papírból, műanyagból, textilből is készültek ékszerek. Ötvenöt alkotó több mint száz munkájából választotta ki a zsűri az év ékszerét, Vékony Fanni Keresztszemes című munkáját.

Vékony Fanni, így ír munkájáról: "A szabolcsszatmári keresztszemes hímzést idézi meg. Az első "iparművész" munkáim nagymamám tanításával és felügyelete mellett készültek el" Ez a  meghitt emlékeket megidéző, szeretetteljes hangulat tükröződik a tárgyat alkotó kemény anyag érzékeny megmunkálásában is.


A szabolcsszatmári keresztszemes hímzést idézi meg

Vékony Fanni úgy nyúl a hagyományos népi formakincshez, hogy közben nem szolgaian másolja azt. Felhasználja, átülteti saját formanyelvére s így a gyermekkori emlékek kortárs művészeti értékként születnek újjá. A brosst díszítő piros gömböcskék áthelyezhetők, így a minta megváltoztatható a viselő szándéka szerint. Kortárs anyaghasználata, interaktivitása és a népi motívumok 21. századi reflexiója az, ami ezt az ékszert a z Év Ékszerévé teszi 2012-ben.

A PannonArts Galéria számára kiemelten fontos cél volt a fiatal tehetségek felkutatása, és segítése is. Az idei pályázat egyik érdekessége éppen az volt, hogy a pályakezdő fiatalok meglepően sok színvonalas munkával neveztek, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga az év pályakezdőjének kiválasztásában. Ezt a díjat végül Smid Eszter kapta Forintvirág gyűrűéért. Ez az egykori egyforintosokból készült gyűrű amellett hogy ötletesen használja újra a már forgalomból kivont pénzérméket, játékosságával, mozogni, sőt hangot adni képes virágaival üde színfoltja a hazai ékszertervezésnek.
 

Smid Eszter Forintvirág gyűrűje

A zsűri, Spengler Katalin művészettörténész, Somosi Rita művészettörténész (FISE), Ádám Krisztián a MOME művésztanára, Horváth Béla műgyűjtő, és Szűcs Péter a Marie Claire magazin vezetőszerkesztője, a két kiosztott díjon felül külön dicséretben részesítette Szabó Lilla papírékszereit, és kiválasztott még hat művészt, akik bemutatkozási lehetőséget kapnak a március 2-4 között a Lakástrend kiállításon megrendezett ÉvÉkszere2012 tárlaton való bemutatkozásra.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Jövő

Jövő

Megjósolták a jövő ízeit

A jövő ízei és fogásai után kutatva járta be a világot egy amerikai újságíró.

Kincsem

Kincsem

Orlando Bloom diadala a Kincsem Parkban

A jelenkor két legjobb hazai versenylova diadalmaskodott a Kicsem Parkban szombaton és vasárnap rendezett versenyeken.

Torony

Torony

Szardíniai világítótornyokat bérelhetünk

Hosszú távú hasznosításra bérbe adnak tizenöt világítótornyot Szardínia tengerpartja mentén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5