Kolosi Tamás és Szelényi Iván frissen megjelent könyvéből kiderül, hogy a hazai nagytőke bizony leszakad a nemzetközi mezőnytől, és hogy az ezredforduló óta nyilvántartott milliárdosok egyharmada eltűnt a leggazdagabbak közül. Csupán egy jó ötlet, remek kapcsolatrendszer, vállalkozó szellem és persze szerencse kell ahhoz, hogy egyszer csak bárki ott találhassa magát a leggazdagabb magyarok között.

Hogyan legyünk milliárdosok? - teszi fel a kérdést két Széchényi-díjas szociológus, Kolosi Tamás és Szelényi Iván nemrégiben megjelent könyvében. Leegyszerűsítve úgy foglalhatjuk össze a szerzők válaszát, hogy a vagyonosodáshoz három dolog kell: kulturális tőke, vagyis felkészültség valamely területen - a pékszakmától az elektronikáig -, kapcsolati rendszer (a volt szocialista országokban nem árt, ha ebbe a politikai körökben való forgolódás is beletartozik) és némi vállalkozói attitűd.


A könyv 210 olyan személyiség életútját ismerteti, akinek a neve felbukkant a száz vagy százötven leggazdagabb magyarról az ezredforduló után közzétett toplistákon. A történelmi folyamatok azonban szintén főszereplői a kötetnek. A hazai portrékat orosz és a kínai milliárdosok pályájának bemutatása helyezi nemzetközi összefüggésbe.

Az első feltűnő dolog, hogy noha az említett listákon összesen háromszáz név szerepelt, bő egyharmaduk kimaradt a könyvből, róluk a magyar vonatkozású adatokat feldolgozó Kolosi Tamás nem tudott információkat szerezni. Ennek a kilencven embernek a milliárdosok köréből való eltűnését a szociológus azzal magyarázza, hogy az illetők talán soha nem is tartoztak bele a felső egy ezrelékbe, csupán a média által időlegesen felkapott személyiségek voltak, és az is elképzelhető, hogy azóta elveszítették milliárdjaikat. Azt nem feltételezi Kolosi Tamás, hogy az új nagytőkéseknek ez a köre a nyilvánosság kizárásával kívánja gyarapítani gazdagságát. A féllegális vagyonok vagy a maffiapénzek Magyarországon nem a négy-ötmilliárd fölötti kategóriában, hanem az az alattiban jelennek meg.
    
A jóslat nem vált be    
    
Az átlagember számára felfoghatatlan milliárdos vagyonok magyar tulajdonosait négy csoportra osztva mutatják be. Egyesek a politikai tőkét "fogták be" gazdasági gyarapodásra, mások a kapcsolatrendszerüket mozgósították. Vannak, akik a kulturális tőkével bántak ügyesen, megint mások külföldön szerzett jövedelmüket fektették be hazatérve, a kint látott minták segítségével.
 
A kulturális elit vonatkozásában beigazolódott Andorka Rudolf sejtése, miszerint a vezető csoportok nemigen fognak cserélődni, hiába a rendszerváltás - állítja a szerző. "A politikai és a gazdasági vezetőkre ellenben kevésbé érvényes ez a tétel" - folytatja. "Magam azt gondoltam, hogy az osztályvezető-helyettesek forradalma fog elkövetkezni, mert a legfelső réteg, az "osztályvezetőké" sok tekintetben még a magyarországi relatív puha diktatúra ellenére is kompromittálódott a szocialista időkben, és ez a rendszerváltáskor a másodvonal számára nyit majd kitörési lehetőséget. És valóban akadnak erre példák az elmúlt két évtizedből."


Meglepetések is érték a kutatókat. Szinte bizonyosak voltak benne, hogy 1990 után hazatérnek a magyar emigráció milliárdossá lett képviselői. A leggazdagabbak azonban új hazájukban maradtak, az itthoni vagyonosoknál is jóval módosabb Soros György és Sarlós András pedig, noha szerepük nem kérdőjelezhető meg a rendszerváltozásban, megmaradtak amerikai vagy kanadai nagytőkésnek. Ennek ellenére a feltételezettnél jóval többen voltak azok, akik külföldi tapasztalataikkal felvértezve - meg azzal a kint szerzett kis tőkével, amely itthon akkor valóságos vagyonnak számított - elindultak a nagytőkéssé válás útján.

Ugyanakkor van egy bizonyos réteg, amelyik sikeresen konvertálta kulturális tulajdonát anyagiakra. A legjobb példa erre Bojár Gábor, aki ipari és építészeti tervező szoftverével meghódította a piacot. Ellenben Rubik Ernő - noha a bűvös kockát sokan hamisították - a leggazdagabb magyar volt az 1980-as években. A rendszerváltás után azonban nem kockáztatott, inkább a nyugodt életet választotta; jómódú, de nem vált nagytőkéssé.
    
Nagy falatok
    
A sokak által irigyelt magyar nagytőke nemzetközi összehasonlításban szerénynek mondható. Nemcsak a nyugat-európaihoz vagy az amerikaihoz mérten, hanem közép-európai összevetésben is.

"Az ország méretén és természeti erőforrásaink kívül más is szerepet játszik ebben" - állítja Kolosi Tamás. "Hiszen míg a szlovákok, a lengyelek, a románok a közép-európai listákon az élre tudtak törni, addig a magyarok közül még a leggazdagabbak is a sor legvége táján tűnnek fel. Hipotézisünk szerint azért, mert a privatizációs folyamat talán Magyarországon zajlott le a legkiegyensúlyozottabban és a leginkább kontrolláltan, ami pozitívumnak tekinthető."

A következő ok minősítése már megítélés kérdése: sehol másutt nem játszott akkora szerepet a társadalmi átalakulásban a külföldi tőke, mint nálunk. Az igazán nagy falatokat, mint az energiaellátás és a bankszektor, a külföldiek elvitték a magyar vállalkozók elől. A nemzetközi mezőnyhatárhoz közelít az M7-es autópálya menti Gorsium gebinből kinőtt Demján-féle vállalkozás, annak ellenére, hogy ő vagyonának felét 2008-ban elveszítette. Az OTP és a Mol csoportnak van a legjobb esélye arra, hogy jelentős multinacionális cég váljon belőle."

Milyen remény kínálkozik a meggazdagodásra azoknak, akik a privatizációs időkben nem kaptak észbe vagy nem voltak a tűz közelében? Nem kilátástalan a helyzetük, tudtuk meg. A szerzőpáros ugyanis azzal szembesült, hogy a vizsgált milliárdosok egyharmada a nagytőkés réteg új generációja: pályájuk a rendszerváltás után kezdődött úgy, hogy nem tudtak korábbi szellemi, anyagi vagy kapcsolati tőkére támaszkodni, és lényegileg nyugati minták szerint emelkedtek ki. A szociológusok úgy sejtik, hogy ez az irányzat folytatódhat tovább is. Különösebb alaptőke sem szükségeltetik a meggazdagodás első lépéseihez: egy ötlet, egy találmány a középosztálybeli polgárt is a gazdasági toplista szereplőjévé teheti  állítja a szerző.

"A legvagyonosabbakról összeállított Forbes-lista szereplőinek cirka a fele első generációs milliárdos" - érvel a szociológus. "Jó példa erre Bill Gates és a médiakommunikáción meggazdagodottak csaknem mindegyike, de még az élelmiszer-kereskedelemben is ők dominálnak. Az örökölt vagyon persze nem jön rosszul, de nem biztos, hogy fialódik vagy egyáltalán megőrződik valakinek a kezében. A nemzedékeken keresztül mesés gazdagságot fölhalmozott legendás Mediciek kihaltak, de a Fuggerek, a Rotschildok, a Rockefellerek, a Vanderviltek hajdani, élmezőnybeli szerepe is látványosan csökken."

Magyar tantörténet is akad. Amikor 1992-93-ban szóba került a Centrum áruházak eladása, senkinek sem volt akkora vagyona, hogy egyedül privatizáljon. Összeállt tizenkét gazdag ember az ingatlancsomag megvásárlásához. Ez alkalomból készült róluk egy közös fotó, amelyen ma is találunk ismerős arcokat, de közülük csak ketten vannak jelen a mostani gazdagsági toplistákon. "Aki túlzottan közel ment a politikához, túl sokat akart szerepelni a nyilvánosság előtt, vagy a kellőnél nagyobb mértékben fejlesztett hitelből, az esetleg lemaradt" - vélekedik a szociológus-szerző.

Mai recept tehát a meggazdagodásra: bőséges kulturális és  kapcsolati tőke, de semmiféle politikai barátkozás? A Rotschild cég alapítója így fogalmazott egyszer: "Ha nyugodt életet akartok, akkor az állammal soha ne üzleteljetek, de ha meg akartok gazdagodni, akkor muszáj az állammal üzletelnetek" - intette őket. Ez pedig állítólag ma sincs másképp.

 

 

 

Szóljon hozzá!