luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Magyar gasztrobloggerekCímkék: blog, Magyarország, Chili & Vanília, Bűvös Szakács A képekkel, receptekkel és személyes élményekkel illusztrált gasztroblog külön műfajjá fejlődött az utóbbi években. A legsikeresebb magyar gasztrobloggerek következnek, a hobbiszakácsoktól a szakírókig, egyikük pedig a Deluxe Magazinban fedi fel először a kilétét a nyilvánosság előtt. A blog szerzője a Deluxe Magazinnak fedte fel először a kilétét. Havas Dóra 2006 szeptember 14-én hozta létre a Lila Fügét, előtte pár nappal fedezte fel a Chili & Vanília blogot, és annyira közelinek érezte magához minden szempontból, hogy azonnal eldöntötte, hogy "egy ilyen neki is kell". ![]() Havas Dórának a blog eszköz "Ez lett az eszközöm arra, hogy a rohanó, üzleti életben, napi 12-14 óra munka mellett létrehozzak valami olyat, ami számomra érték, és ahol kifejezhetem magam úgy, ahogy nekem jól esik. Nem is gondolok a mai napig arra, hogy hányan olvassák a blogot" - mondta. Eleinte az akkori kedvenc alapanyagai, a kecskesajt, a csokoládé, az eper, illetve a thai és az indiai konyha voltak a főszereplők, most éppen az arab fogások és a bárányhús foglalkoztatja. A legfrissebb posztok között olyan ételeket találunk, mint a mentás bárányragu, a céklás-csokis kuglóf vagy az édesköménnyel, kecskesajttal és spenóttal készült lepény. A blogon Dóra másfél éves kisfiának készített, gyerekbarát ínyenc fogások is szerepelnek, kiderül például, hogy a megfelelően megfőzött thai zöld curryt is megeheti egy kisgyerek. Egy blog írása felelősséggel is jár, hiszen naponta több mint ezer ember olvassa, véli Havas Dóra. "Nem lehet bizonyos dolgokat csak azért kizárni, mert óvodás koromban rossz élményem volt vele kapcsolatban" - mondta. A blogger majdnem minden nap főz, ez persze nem jelenti azt, hogy minden nap ötfogásos egzotikus csodák készülnek. A sütés a maximális kikapcsolódás számára, képes este 10-kor nekiállni. A Lila Füge egy kiadó érdeklődését is felkeltette már, a szerző egyelőre azon gondolkozik, hogy milyen témában tudna olyat írni, ami igazán róla szól, és a piac számára is érdekes lehet. És hogy miért éppen Lila Füge lett a blog címe? "Lila, mert ez a kedvenc színem. Füge, mert a füge is a lelke mélyén lila. Emellett gyönyörű szép és nagyon finom. Ez a kettő pedig együtt alkotja azt kívánt hatást, amiért érdemes egyáltalán elgondolkozni azon, hogy mi is készüljön a fügéből, amit meglátok a piacon." Chili & Vanília Mautner Zsófi 5 évvel ezelőtt, Brüsszelben dolgozó diplomataként kezdett blogolni. Eleinte az egyetlen motiváció a lelkesedése volt, de amikor 2008-ban visszaköltözött Magyarországra, annyi érdekes megkeresést kapott, hogy döntenie kellett: diplomácia vagy gasztronómia. Egyetlen percre se bánta meg, hogy az utóbbit választotta. ![]() Mautner Zsófi diplomatából lett blogger A blog szerzője a kilencvenes évek végén egy évig New Yorkban élt, itt találkozott először a világkonyhával, főzőiskolákba járt és mindent megkóstolt. Marokkói, törökországi, vietnami, kambodzsai, stb. útjain már pontosan tudta, hogy milyen ételeket kell megkóstolni, tanulmányozni, vagy megtanulni elkészíteni a helyiektől. Minden alapanyaggal szeret dolgozni, de legszívesebben zöldségekkel és egzotikus fűszerekkel főz. Vagy százféle különböző tégely sorakozik a polcán, és imád velük kísérletezgetni. A Chili & Vanília receptjeinek elkészítéséhez sokszor különleges, egzotikus alapanyagokra van szükség. "Minden van itthon, csak kicsit utána kell járni. A legjobb pedig az, hogy ezek általában nem is drága dolgok, sokkal inkább nyitottság és kísérletező kedv, mint pénztárca kérdése, hogy ezekkel a lehetőségekkel mennyire élünk." Mautner Zsófi összes tevékenységének a blogolás ma már kb. csak a húsz százalékát teszi ki. Ő a Diningguide.hu oldal főszerkesztője, számos magazinban vannak állandó rovatai, főzőiskolában tanít, és televíziós produkciókba kérik fel szakértőnek. Bár az első szakácskönyve, a Chili és Vanília sikerlistás lett, az idén biztosan nem jelenik meg újabb kötete. "Nem szeretnék rutinból szakácskönyvet írni, csak azért, hogy ismét legyen. Most újra fel kell kicsit töltekeznem, és ha úgy érzem, megint egy egész könyvnyi szívből jövő mondanivalóm van, akkor lesz, talán jövőre". Malackaraj "Nem tudja, mit kezdjen az őzcombbal, amit apja lőtt tegnap? Szeretné, ha írnánk a medvetalpról? Kifutott a leves?" A Malackaraj természetesen nemcsak az ilyen jellegű problémákra ad választ, helyet kap minden, ami belsőségekkel, disznókkal, vadakkal és a zsírral kapcsolatos. ![]() Péter Anna gyakorlott blogger Péter Anna nem először blogol, a Totalcar autós blogján, a Belsőségen kezdte. A Malackarajt tudatos piacfelmérés és üzleti terv alapján indította, nem csak szerelemből. "Ez a tematika hiányzott a magyar online gasztrovilágból, és ez áll jól nekem, nem vagyok vega és nem szeretem az édességeket" - indokolta a témaválasztást az újságíróból lett blogger. A Malackaraj inkább az elfelejtett vagy félreértett hazai kínálatot szeretné megismertetni az olvasókkal. Például a máj jól elkészítve finom, csak a fél ország a menzás kőkemény borzalmat ismeri. A fogyasztóknak újra meg kell tanulni ezeket az olcsó, helyi alapanyagokat megfelelő módon felhasználni, különben nem lesz soha értékelhető magyar gasztronómia. Péter Anna naponta főz, a hozzávalókat a Nagycsarnokból szerzi be, olyan "alapvető" élelmiszereket, mint a méz és a fűszerpaprika, kizárólag a termelőktől veszi meg, nem bízik a boltiban. Nemrég kezdett el dolgozni a szakácskönyvén, ha minden a tervek szerint halad, novemberben fog megjelenni. Péter Anna szenvedélye a hentesáru mellett a divat, ingeket is tervez és stílustanácsokat is ad a hozzá fordulóknak. Újságíróként is dolgozik, és van egy öreg hobbiautója. Fűszer és Lélek Bodrogi "Fűszeres" Eszter kismamaként kezdett a blog írásába. A Fűszer és Lélek megszületése előtt mindig ételfotókkal bombázta a barátnőit, akik állítólag már unták ezt a szokását. A címet egy amerikai zsidó szakácskönyvből "fordította", amit az oldal indításakor olvasott. ![]() Bodrogi "Fűszeres" Eszter: ételfotóktól a blogig A blogger kedvence a libanoni konyha, de a bográcsban főtt marhapörköltet se tudja megunni. Fűszeres Eszter a kóser ételek szakértője, szakácskönyvet is írt a modern zsidó konyháról. A blogon böngészve megtudhatjuk, hogyan készül egy kóser tapas, egy igazi maceszgombócleves, a flódni, vagy milyen különleges ételek készülhetnek a rég elfelejtett gersliből. "A kóser szabályokat betartani nem nehéz, főleg ha valaki rendesen csinálja, nem úgy, mint mi, hogy csak szombaton eszünk kósert" - mondta Eszter. "Egy gasztrománnak Magyarországon inkább a nagyon szegényes kóser választékkal, a hihetetlenül magas árakkal, és a sokszor pocsék minőséggel gyűlne meg a baja. Sajnos rengeteg alapanyagot, húst, sajtot, fűszert kell külföldről hozni, vagy hozatni." A blog nemcsak a főzésről szól. Tokaj-hegyaljai, erdőbényei ízek, gasztronómiai hagyományok, nagy főzések, vidám és szomorú családi történetek is szerepelnek a receptek között. A kedvenc hozzávalók mindig változnak, Fűszeres Eszter most éppen "bárányfüggő", és imádja a friss, vad kakukkfüvet, a tinóru gombákat. Tavasztól őszig gombáznak a családdal, báránnyal a barátok látják el, de ha valamire gyorsan van szüksége, Józsihoz megy a Nagycsarnokba. Dolce Vita Vrábel Krisztina egy reklámcégnél dolgozott, hozzászokott a pörgéshez, mielőtt gyesre ment. A nagyobbik fia megszületése után úgy érezte, hogy kevés szabadidejében kell valami kreatív elfoglaltság. Így indult a Dolce Vita, a hagyományos és modern olasz konyha blogja. "Az olasz vonzalmam amúgy a gimnáziumban kezdődött, olasz tagozaton, majd később az egyetemen olasz szakot is végzetem. Rengeteget járunk Olaszországba, egyszerűen imádjuk" - mondta. ![]() Vrábel Krisztina az olasz konyháért blogol Kedvenc alapanyagai a zöldség és a hal minden mennyiségben, kedvenc étele azonban nincs. A "vezérelve" az, hogy friss, jó alapanyagból, egyszerűen, gyorsan és ötletesen elkészíthető fogásokat készít. A recepteket útleírások, élménybeszámolók, olasz trattoriákban és ristorantékban kóstolt fogások és professzionális fotók kísérik. Itthon sajnos nem ilyen könnyű jó éttermet találni, vallja a blog szerzője. Van két-három kedvenc helye, mégis sokszor inkább azt választja, hogy vesz valamilyen különleges alapanyagot és megfőzi otthon. "Annyiszor bosszankodtam már rosszul vagy csak egyszerűen lelketlenül elkészített fogások miatt, hogy kétszer is meggondolom, hova menjünk enni" - mondta. A legutóbbi szép emlék az Olimpia étterem keddi "halas" napján érte. "Tökéletes, ötletes menüsort kaptunk Takács Lajostól." A Dolce Vita receptjeiből szakácskönyv is készült, és lehet, hogy lesz folytatás is. "Ötletem van bőven, meglátjuk mit hoz a nyár" - mondta Vrábel Krisztina. Bűvös szakács Professzionális gasztroblog nemcsak profiknak, a jó minőségű alapanyagok, az étkezési kultúra helyreállítása, a magyar konyha megújítása jegyében. Kötelező olvasmány, ha naprakészek akarunk lenni a külföldi és a hazai gasztronómia trendekkel és eseményekkel kapcsolatban. ![]() Molnár B. Tamás, a Magyar Gasztronómiai Egyesület egyik alapítója A Bűvös Szakácson a csúcsgasztronómia és az egyszerű kisvendéglő egyaránt fontos téma, csakúgy, mint a gondos háztartásbeli főzés. A szerzők hitvallását a számos közéleti személyiség által aláírt Kulináris Charta tartalmazza, továbbá az Új magyar konyha 9 pontja. A Molnár B. Tamás-Bittera Dóra szerzőpáros, a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) alapítói, 2007-ben indították el az oldalt. Amikor a kilencvenes években hosszú külföldi tartózkodás után hazatértek, megdöbbentek a magyar gasztronómia siralmas helyzetén. 2003-ban kezdtek el írni a Magyar Nemzetben és a Gusto magazinban arról, hol is tart a nemzetközi szakácsszakma, és ehhez képest Magyarország lemaradása mennyire nehezen kifejezhető évszámokban. Írásaiknak meghatározó szerepük volt abban, hogy a hazai gasztronómia kimozdult áldatlan állapotából: egyre több a nemzetközi színvonalra törekvő séf, igényesebbé váltak a vendégek is. A blog szerzői azt vallják, hogy a szakácsképzés reformja, a kapcsolódó kézműves szakmák talpra állítása, a kiváló helyi alapanyagok használata és a külföldi tapasztalatszerzés alapvető a magyar konyha megújításhoz.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Ferenczy
Lam
Torony
|
























ro | 2010. március 25., csütörtök 13:00:54
Ízbolygó kimaradt.. :(
j.e.d. | 2010. március 24., szerda 21:16:06
Rendszeresen olvasom mindet régóta, illetve a malackaraj múlt idő, modoros lett a magazós kérdezőskodéssel. Addig jó volt. A többi viszont továbbra is kiváló!
cooking | 2010. március 23., kedd 17:34:15
chili és vanília, fűszer és lélek - legjobbak :)
Szilágyi Kitty | 2010. március 23., kedd 15:20:03
Szokásom átfutni a gasztro-blogokat, de még egyszer sem találkoztam olyan bloggerrel, aki felhívta volna a figyelmemet az étel-intoleranciára. érdemes odafigyelni: http://www.food-detective.hu/