luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Milliókat lehet keresni a magyar egyetemekenCímkék: fizetés, Magyarország, oktatás Az államilag támogatott egyetemek, főiskolák vezetői havi 750 ezer és 3,5 millió forint között keresnek, a Blikk keddi számában megjelent lista szerint a 29 intézmény vezetője összesen havi bruttó 57,06 millió, vagyis évi 684 millió forintra jogosult. ![]() Az SZTE előző (jobbra) és jelenlegi rektora (balra), Szabó Gábor A rektorpénzek ügye tavaly július óta húzódik, amikor kiderült, hogy Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem (SZIE) rektora a fizetése mellett 14 milliós prémiumot is felvehetett. A Blikk ekkor megkereste az államilag támogatott intézmények rektorait, hogy valljanak ők is fizetésükről, de csak Szabó János árulta el akkor - saját bevallása szerint - 680 ezres fizetését - emlékeztet a lap. A titkolózás ellen a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) és Bodoky Tamás újságíró indított pert: kérték Solti Lászlót, a SZIE rektorát, hogy tisztázza: valóban milliós fizetése van-e. A bíróság döntése szerint mivel az intézmények állami pénzből is gazdálkodnak, a vezetők fizetése közérdekű adat. A próbaper ellenére azonban az érintettek majd két hónapon át hallgattak, míg végül a gordiuszi csomót Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter vágta át, aki úgy döntött, nyilvánosságra hozza az adatokat - írta a Blikk, amely közli Solti László havi fizetését (2,96 millió forint) is.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|


















Szabó Levente | 2010. június 23., szerda 02:48:15
Kedves Trollok! A rektorokat nem illenék összekeverni a pedagógus kollégákkal. Ők valóban jól meg vannak fizetve, hogy kordában tartsák a nyájat, vagyis cserébe garantálják, nehogy fellázadjanak beosztottjaik. Pillanatok alatt elfojtják és lapátra teszik a zendülőket. Csak példaként néhány pedagógus fizetés: egy kezdő tanítónő 80-90 ezret visz haza. Egy 15-20 éve oktató docens egy TT karon 120-150 ezret. Mi a fenéről hőbörögtök? Azon kellene inkább elgondolkodni, hogy pl. Japánban, miért a tanári fizetések a legmagasabbak?
seaman | 2010. június 22., kedd 21:52:44
... mindenki előtt szabad a pálya, bárki lehet akár rektor, kötéltáncos, vagy budipucoló. Elhatározás, tehetség, képesség, kitartás kérdése. Irigyelni lehet bármelyiket, csak értelme nincs. Röviden: ki mire szegődött. Pont!
Bella | 2010. június 22., kedd 20:36:21
Minden viszonyítás kérdése. Az igaz, hogy a munkánk nem "ténylegesen termelő" és nem is lesz kézzel fogható soha. Csak akkor el kell dönteni, hogy az ilyen gyermekekkel, emberekkel, mi legyen?!
Feri bátyó | 2010. június 22., kedd 20:00:29
Kedves Kiss József Úr! Mi az alanti mondatának az üzenete: "Szerintem a tanárok és tanítók fizetése is magasan felülmulja a ténylegesen termelő munkások bérét..." Ki a ténylegesen termelő munkás? Ki a ténylegesen nem termelő munkás? Miért ütközik meg azon, hogy a jövedelmek különbözőek? A ténylegesen termelő betanított munkás bérének magasabbnak kéne lennie a pedagógusénál? Van rá példa: a veszélyes munkahelyen dolgozók bére tényleg magasabb. Pedig a tényleges termelő munkát nem végző robbanóanyag-szállító kamionos jövedelme is magasabb, mint a tanári fizetés. Ez van. A béreket a kereslet és a kínálat szabja meg. Gondoljon csak például a tényleges termelő munkát nem végző televíziósok, jogászok, orvosok stb. jövedelmére. Mellesleg: helyesen " felülmúlja"...
mérnök | 2010. június 22., kedd 19:55:18
Felháborító a fizetésük, most már érthető, hogy az elmúlt években miért álltak ki mindig a kormány mellett. És mennyit lophattak emellett még, mert tudjuk, hogy bizony...! Nejem 35 év munkaviszonnyal diplomával egy egyetemen 250 bruttót keres, és egész nap nincs 5 perc nyugalma.
kiss józsef | 2010. június 22., kedd 19:31:42
Elképesztő, !! és még ezek panaszkodnak..Én levenném a keresetüket drasztrikusan... Ezért megy tönkre az ország.. A sok felvett kölcsönök többek között ide vándorolnak.. Szerintem a tanárok és tanítók fizetése is magasan felülmulja a ténylegesen termelő munkások bérét...
Dödölle | 2010. június 22., kedd 18:07:16
Ismerek egyetemi főmunkatársat, akinek hetente 2 ( kettő ) órája volt... Teljes fizetésért. Évekig...
Bella | 2010. június 22., kedd 17:53:14
Minden tiszteletem a rektoroké, egyetemi tanároké! Tudom, hogy nagyon fontos a munkájuk. Mégis azt mondom, értelmes embereket könnyű tanítani! Próbálkozzanak a fogyatékosokkal, a diplomások közül talán a legkisebb bérért. Csak egy napot töltsön értelmileg akadályozott, autista gyermekek között!!!!!