luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
600 ezer forint egy szülés Budapest első magánkórházábanCímkék: magánkórház, Budapest, Dr. Rose Július elsején nyílt meg Budapest első magánkórháza, a Dr. Rose Magánkórház. Dr. Illanitz Elemér igazgató szerint a szolgáltatások színvonala és az exkluzív környezet miatt az intézménynek nincs vetélytársa a fővárosban. Arról faggattuk, milyen extrákat kínál a kórház a pácienseknek, akiknek igen mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha itt végeztetik el a műtéteket. ![]() Nem a szokványos kórházhangulat A Dr. Rose rendelőintézete, a Medical Center 3 évvel ezelőtt nyílt meg, Budapest legmagasabb színvonalú járóbeteg-ellátását kínálva a tehetős pácienseknek. Július elseje óta már kórházi hátteret is biztosítanak a betegeknek, 15 ágy és három műtő, valamint két szülőszoba tartozik a főváros első magánkórházához. "Azért döntöttünk a bővítés mellett a járóbeteg-ellátást követően, mert a pácienseink máshol nem kaptak olyan színvonalú ellátást, mint nálunk" - mondta Dr. Illanitz Elemér szülész-nőgyógyász, aki egyben a magánkórház igazgatója is. Bár a Dr. Rose Medical Center eddig is mindent megtett, hogy a páciensek megfelelő fekvőbeteg-ellátásban részesüljenek más partnerintézményeknél, mégis túl nagy volt a kontraszt a műtéteknél és a szüléseknél, és abban, ahogy az állami kórházakban viszonyultak a páciensekhez. "Kikövetelte a rendszer, hogy továbblépjünk"- tette hozzá a magánkórház igazgatója. A 600 millió forintos beruházás várhatóan 10-15 éven belül térül meg. A 2000 négyzetméteres kórházban sebészeti, érsebészeti, nőgyógyászati, szemészeti, ortopédiai, fül-orr-gégészeti, plasztikai sebészeti és urológiai műtéteket végeznek, vagyis minden olyan operációt vállalnak, ami nem igényel nagyon speciális intenzív osztályos hátteret. Ötcsillagos ellátás Az ötcsillagos környezet és a központi elhelyezkedés mellett az ellátás színvonala az, ami a hazai viszonylatban a magas árak mellett versenyképessé teheti a magánkórházat. A betegek gyakorlatilag mindent igényelhetnek, ami nem ütközik fizikai akadályokba, vagy orvos-szakmai szabályokba. Az igazgató a nyitást követő napokban különleges kérésekről még nem tudott beszámolni. ![]() Saját ápolónő luxuskörülmények között A 15 ágyas magánkórházban mintegy 50 fő dolgozik, egy ápolónő egyszerre kettő, maximum három beteggel foglalkozik. Aki valamennyi időt is eltöltött már állami kórházban, tudja, hogy ez az arányszám összehasonlíthatatlan a közszférában uralkodó állapotokkal. Ha a beteg igényli, "saját" nővért is biztosítanak a számára. A személyzet tagjainak kiválasztásánál a szaktudáson kívül a viselkedésre is hangsúlyt fektettek. "Európai színvonalon" dolgozó alkalmazottakat kerestek, mert a páciensek itt azt várják el, hogy a személyzet úgy viselkedjen, mint egy ötcsillagos szállodában. Több százezres műtétek Aki magánkórházban végeztet el egy műtétet, hat, de akár hétjegyű kiadásokra is fel kell készülnie. Az anyajegy-eltávolítás szövettani vizsgálattal együtt 100 ezer forint (3 darab anyajegyig), egy sérvműtét 590-690 ezer forint. Egy garatmandula-műtétért 480 ezer forintot kérnek, ha pedig a horkolástól akarunk megszabadulni, 590 ezer forintot kell fizetni. A műtét ára többek között magában foglalja a személyre szabott, szövetkímélő műtéti technikákat, a korszerű, biztonságos implantátumokat és a szövődménymentes beavatkozás utáni gyógyszereket, a műtétek után szükséges ruházatot is. A betegeket saját fürdőszobával, minibárral, légkondicionálóval, széffel és LCD-tévével ellátott egyágyas szobákban helyezik el, állandó orvosi és nővéri felügyelettel. A kórházi menü színvonalas éttermekből érkezik, és nem kell érte külön fizetni. A páciensek műtét utáni étrendjét egy dietetikus állítja össze. Természetesen lehet vegetáriánus, diétás és egyéb speciális menüt kérni. A Dr. Rose Magánkórház nem áll szerződéses jogviszonyban az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral. Magyar TAJ kártyával rendelkező páciensek számára kedvezményes árlista alapján biztosítják a szolgáltatásokat. Luxusszülészet bábával A MamaRose szülészeti részlegen a kismamák a hagyományos szülőszoba mellett egy káddal is felszerelt alternatív szülőszobát is választhatnak. A háborítatlan szülés jegyében a vajúdás folyamatába az orvosok feleslegesen nem avatkoznak bele. A baba érkezése után a család egy luxuslakosztálynak megfelelő exkluzív apartmanban töltheti az éjszakát, ha nincs komplikáció, másnap hazaengedik a kismamákat. ![]() Kádas szülőszoba is kérhető A szülés 590 ezer forintba kerül, császármetszés esetén ez az összeg 880 ezer forint, és ebben az esetben két éjszakát tölt bent a kismama. A magánkórház VIP csomagot is kínál, ez tartalmazza a terhesség 20. hetétől tartó szülészeti felkészítést, a masszázst, a kismamajógát, ez utóbbit akár napi rendszerességgel. Az 1 890 000 forintos szolgáltatás része, hogy a szülést követő héten a nap 24 órájában bármikor kijárnak a babához, ha erre igény van. És hogy kik fogják bevállalni ezeket a költségeket? A Dr. Rose árai Dr. Illanitz Elemér szerint még mindig olcsónak számítanak az angol vagy amerikai magánklinikákhoz képest, külföldön ugyanezek a szolgáltatások akár tízszer ennyibe is kerülhetnek. A kórház igazgatója 30 százalékban külföldi páciensekre számít. Nem tagadja, hogy magánkórházban betegnek lenni nem olcsó dolog, de úgy véli, egy menedzser fizetéséhez képest az árak annyira nem magasak. Korábbi tapasztalatai azt mutatják, hogy részletfizetést nem kérnek a betegek, aki az egyébként ingyenes egészségügyi szolgáltatás mellett ilyen összegeket költ egy magánkórházra, az általában annál több pénzzel rendelkezik, mint amibe a szolgáltatás kerül. Vagyis akik ide járnak, nem úgy kuporgatják össze a százezer forintokat, hanem ez az összeg egy rendelkezésükre álló pluszpénz.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|



















