Luxusutakat és gyakornoki állást árvereznek el

Címkék: árverés, luxus, aukció

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kortárs művészek, divattervezők, hírességek és tehetős filantrópok által felajánlott tárgyak, divatcikkek és luxusutazások kerülnek árverésre a Christie's aukciós ház nagyszabású éves zöldárverésén (Green Auction), amelynek várhatóan milliós bevételét teljes egészében a környezetvédelem támogatására fordítják.

Az április 11-i árverés során befolyt összeget négy vezető amerikai szervezet - az Oceana, a Conservation International, a Natural Resources Defense Council és a Central Park Conservancy - kapja meg. A Christie's környezetvédelmi aukciója idén ünnepli harmadik születésnapját: az első két árverés összbevétele ötmillió dollár (1,1 milliárd forint) volt.


Salma Hayek is kiemelt szereplő lesz

"Kötelességünk megvédeni a környezetünket a jövő nemzedékek számára" - hangsúlyozta a természetvédő Susan Rockefeller, a rendezvény egyik házigazdája. Rajta kívül David Rockefeller, John D. Rockefeller olajmágnás egyetlen élő unokája, a nagy múltú család jelenlegi feje, valamint a Vanity Fair magazin szerkesztője, Graydon Carter és Salma Hayek színésznő is az esemény kiemelt szereplői közé tartoznak.

Az aukciós ház szerint a bevételek közvetlenül a támogatott szervezetek vízvédelmi programjaihoz kerülnek. A New York-i árveréssel párhuzamosan internetes aukció is indul azok számára, akik nem jutottak be a meghívásos alapon szervezett eseményre. A március 29-től április 19-éig futó online aukció bevételét szintén a szervezetek támogatására fordítják. Ennek résztvevői ugyancsak műalkotásokra, luxusutazásokra, divatcikkekre és életre szóló élményekre licitálhatnak.


Luxusutakra is lehet licitálni

Az előző évek zöldárverésein a licitálók nem kevesebb mint 100 ezer dollárt (22 millió forint) fizettek azért, hogy egy egész napot eltölthessenek Bill Clinton egykori amerikai elnökkel, vagy hogy Hollywoodba utazhassanak az Oscar-díjak kiosztása utáni fogadásra. A John McEnroe amerikai profi teniszezővel való egyórányi játék 26 ezer dollárt (5,7 millió forintot) ért a licitálóknak, mások azért fizettek komoly összegeket, hogy a kulisszák mögött találkozhassanak Lady Gagával, vagy kortárs művészek alkotásaival gazdagodjanak.

Karrierindítás Donna Karannél

Az idei árverésen többek között Maldív-szigeteki luxusutazásra, művészeti alkotásokra és egy Donna Karan divattervezőnél eltölthető gyakornoki állásra lehet licitálni. A művészek és egyéb hírességek által felajánlott tárgyak, illetve élmények listáját a következő hetekben fogják nyilvánosságra hozni. A Facebook.com/ABidtoSavetheEarth címen zajló internetes kampány keretén belül többek között videoversenyre is benevezhetnek az érdeklődők, és belépőt nyerhetnek a zárt körű aukcióra.

Az előző évekhez hasonlóan a Christie's idén is lemond minden jutalékról és közvetítői díjról.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5