125 ezer egy fán töltött éjszaka

Címkék: luxus, kunyhó, Svédország

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Azt gondoltuk, a jéghotel után a svédek már nem tudnak újat kitalálni, de tévedtünk. Ezúttal a sarkkör közeli erdők fáira építenek luxus színvonalú faházakat.

A Treehotel nevet viselő komplexum a Harads nevű település közelében, az északi sarkkörtől 60 km-re helyezkedik el délre.  Az első négy "szoba", amelyek a "Kabin, Kék tölcsér, Fészek és a Tükörkocka" neveket viselik, július 17-től fogad vendégeket, októbertől pedig az UFO és a Szoba kilátással nevű építményeket is ki lehet majd bérelni.

A különböző anyagból készült kunyhókat öt építész tervezte. Az egyik legérdekesebb a Tükörkocka nevet viselő, 4 méter széles és négy méter magas építmény, amit egyetlen fához rögzítettek.

www.telegraph.co.uk
Nem olcsó a magaslati levegő

Az építők fontosnak tartják, hogy az erdő, amelynek a Treehotel helyet ad, érintetlen maradjon. Ezért nem szerepel a fakultatív programok között a hómobilos szafari, ehelyett túrákat szerveznek.

A cél az, hogy öt éven belül 24 teljesen különböző objektum épüljön a fákra, mondta  a beruházás társalapítója, Kent Lindvall. A magaslati erdei levegőnek megkérik az árát, egy éjszaka 4200 svéd koronába, azaz 125 ezer forintba kerül két főre.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5