Litkey és Wossala aratott az olasz tavaszi bajnokságokon

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Négy hajóosztály számára rendezték meg az elmúlt héten a hagyományos 2010-es olasz XXIII. Pasquavela Regatta tavaszi versenyt, amelyen két magyar egység is részt vett. Litkeyék itt a harmadikok lettek, míg Wossaláék a Soling Spring Trophy-n értek el második helyezést.

A 2010. március 31-április 5. között megrendezett XXIII. Pasquavela regattán J24-ben a Litkey Farkas, Ormándlaki Áron, Glodi Balázs, Franko József, Szentpéteri Csaba összeállítású egység a harmadik helyen végzett úgy, hogy a második helyet elért hajóval azonos pontszámot értek el. A 25 hajóból álló mezőnyben éles küzdelem alakult ki a jó pozíciókért, amit a szeles időjárás is elősegített. A másik magyar egység Kakas Máté vezetésével a 15. helyen végzett.


Litkey csapata harmadik lett

Az 1988 óta megrendezésre kerülő versenyen ezúttal is több nemzet képviseltette magát: olasz, német, holland és angol csapatok versenyeztek az IRC és az ORC értékelésben a négy hajóosztályban. Az olasz tudósítások szerint az utóbbi napokban már 15-20 csomós szelek fújtak, és több méteres hullámokkal kellett a versenyzőknek megküzdeniük. Az utolsó napon nem is tudtak futamot megrendezni a viharos időjárás miatt.
 
Első három helyezett:
1. United 5 (Kaether)
2. Jamaica (Diamanti)
3. Raggio Verde (Litkey)

A 2010. április 1-3. között megrendezett Soling Spring Trophy-n szintén magyar sikerek születettek, az utolsó napon egy 720-as büntetés miatt a Wossala-Vezér-Németh összeállítású magyar egység 1 pont különbséggel a második helyen végzett Olaszországban.
 
Vasárnap kitűnő, 4-es 5-ös szélben és szikrázó napsütésben két futamot rendeztek meg. Az utolsó napon Kochék egy első és egy második helyet szereztek, míg a magyar Audi Sailing Team egy negyedik és egy első helyet ért el.

Az első futamban az egyik bójánál Wossalaék hozzáütköztek Koch-ékhoz, és emiatt két teljes fordulót kellett megtenniük büntetésként. A versenyben a harmadik helyen az olasz Mafezzoli egység végzett.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5