luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A legtöbb luxuscikk Kínában fogy öt év múlvaA tavalyi év végéig Kínában 9,4 milliárd dollárral bővült a luxustermékek piaca. Öt éven belül - Japánt megelőzve - Kína lesz a vezető ezen a területen a kínai tudományos akadémia frissen kiadott dokumentuma szerint. ![]() Egyre több luxusautó parkolhat az utcákon A most kiadott akadémiai dokumentum megállapítja, hogy a legtöbb luxusterméket gyártó már jelen van a kínai nagyvárosokban, tartományi székhelyeken, a növekvő verseny és a fizetőképes kereslet bővülésének hatására ráadásul egyre többen nyitnak kereskedéseket a kisebb városokban is. A tanulmány idézi a McKinsey & Co. jelentését, ami szerint a gazdag kínai vásárlók átlagéletkora alacsonyabb mint más országokban. E szerint a tehetős, luxusra költők 80 százaléka 45 év alatti, míg arányuk az Egyesült Államokban 30, Japánban pedig 19 százalék. A Hurun Report 2009 szerint a 100 millió jüan (14,6 millió dollár) feletti személyes vagyonnal rendelkezők átlagéletkora Kínában 43 év, a 10 millió jüanos (1,46 millió dolláros) vagyonnal rendelkezőké pedig 39 év. A jelentés azt is megállapítja, hogy az 1980-as években születettek, közülük különösen is a gazdag szülők gyermekei a potenciális vásárlói a luxuscikkeknek.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Ferenczy
Lam
Torony
|


















