Kalapács alá kerülnek a világ egyik legnagyobb szerelmének bizonyítékai

Címkék: luxus, ékszer, árverés

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Elárverezi a Sotheby's aukciós ház azokat az ékszereket, amelyeket VIII. Edward brit uralkodó vásárolt kedvese, Wallis Simpson számára; a novemberre tervezett árverésén 3 millió fontot (több mint egymilliárd forintot) remélnek értük.

timesofmalta.com
Egymilliárdot is érhetnek
VIII. Edward (1894-1972) alig 11 hónapi uralkodás után, 1936. december 11-én mondott le a brit trónról, hogy elvehesse szerelmét, egy elvált amerikai asszonyt, Wallis Simpsont (1896-1986). A lemondás után a volt uralkodónak és feleségének a Windsor hercege és hercegnője címet adományozták. A hercegi pár elhagyta Nagy-Britanniát és életük végéig külföldön éltek.

"Edward kapcsolatuk kezdetétől számtalan ékszerrel ajándékozta meg szerelmét. A "bűvös" ékszerek közül számos a pár életének jeles eseményeit volt hivatott emlékezetessé tenni" - magyarázta David Bennett, a Sotheby's ékszerszakértője.

Hozzátette: "az ékszerek a világ egyik legnagyobb szerelmének a dokumentumai", így nehéz felbecsülni, hogy történelmi jelentőségük mennyivel növeli értéküket.

Az egyik ékszer egy Cartier-karkötő, amelyet függők - gyémántokkal kirakott keresztek - díszítenek. A karkötő a hercegi pár életének több eseményét is jelképezi: az Edward elleni merényletkísérletet, valamint a hercegnő vakbélműtétét.

A húsz árverési tétel csupán töredékét képezi a windsori hercegnő ékszergyűjteményének, amelyet nem sokkal Wallis Simpson 1986-ban bekövetkezett halála után árvereztek el. A gyűjtemény, amely mindmáig a valaha kalapács alá került egyetlen tulajdonostól származó legértékesebb ékszerkollekció, 31 millió fontért (10,6 milliárd forintért) kelt el, hétszeresen felülmúlva a várt bevételt.

David Bennett szerint a mostani árverésen is keletjük lesz az ékszereknek, különösen a közel-keleti és ázsiai vevők érdeklődésére számít az aukciósház.

Az árverésre szánt darabokat, beleértve az ezüstneműt és a királyi érmeket, világ körüli "útra indítják", mielőtt ez év november 30-án kalapács alá kerülnének Londonban.

 

 

 

2 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Rózsika | 2010. július, 28., szerda 11:10:34

De szupi! Bírnám, ha venne nekem belőle valaki... XD Csé-nek már van hasonló. :(

Tündibündi (olvasÓ) | 2010. július, 28., szerda 10:43:31

Azt hiszem veszek belőlük pár darabot. ;)

Legfrissebb

Üveg

Üveg

Vilmos herceg veheti meg a világ legdrágább Valentin-napi ajándékát

Alex Carroll egy Valentin-napi aukción értékesítené a világ legrégebbinek számító óráját, amelyet maga készített. Az árverés egymillió dollárról indul, a bevételt jótékony célokra fordítják. Állítólag Vilmos herceg is érdeklődik iránta.

Arany

Arany

Hogyan néz ki 300 milliárd dollárnyi aranyrúd?

300 milliárd dollárnyi aranyat rejt egy bombabiztos helyiség a Bank of Englandben. A londoni aranyelfekvőről fotók is készültek.

Gold

Gold

Feljövőben az orosz aranytermelés

Nőtt Oroszország aranytermelése tavaly.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5