Sophie Marceau a legjobban kereső francia színésznő

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Jean Dujardin, Dany Boob és Sophie Marceau vezeti a legjobban kereső francia színészek listáját - derült ki a Le Figaro című lap éves összesítéséből, amelyet a César-díjak átadása előtt közöltek.

A Lucky Luke, valamint az OSS 117: Képtelen kémregény című filmekből ismert Jean Dujardin 4,4 millió euróval (1,2 milliárd forinttal) gazdagodott a tavalyi évben, ezzel első ízben került a bevételi lista élére. A producerként és rendezőként is tevékenykedő színészt idén két filmben, Bertrand Blier Le Bruit des glacons, valamint Guillaume Canet Les Petits Mouchoirs című alkotásában is láthatja a közönség.

MTI
A legtöbbet kereső francia színésznő

Dujardint a tavalyi listavezető Dany Boon követi, aki a lap szerint filmenként 2,5 millió eurós (674 millió forintos) ajánlatot kap. A színész 2009-ben Az isten hozott az isten háta mögött című filmmel ért el bevételi rekordot.

Az első tízben szereplő színésznők közül Sophie Marceau érte el a legjobb helyet, ő a harmadik a listán. Az éppen harminc évvel ezelőtt kamaszként a Házibuli című filmmel befutott sztár tavaly olyan filmeknek köszönhette sikerét, mint a LOL és a De l'autre coté de lit, amelyekért szerepenként 765 ezer euróval (206 millió forinttal) gazdagodott.

A dobogóról leszorulva a negyedik helyen Kad Merad, az ötödiken pedig Guillaume Canet áll. A hatodik Mathilde Seigner lett, őt valamivel több mint kétmillió eurós (540 millió forintos) keresettel a hetedik helyen Jean Reno követi. Nyolcadik lett Gad Elmaleh, míg a kilencedik Gérard Lanvin. A lista tizedik helyén Audrey Tautou szerepel másfél millió eurós fizetéssel.

Audrey Tautou filmenkénti másfél millió eurós (405 millió forintos) keresetével a legjobban fizetett francia színésznő, de évenként általában csak egy filmet vállal, 2009-ben ez a Coco Chanel életéről szóló alkotás volt.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5