A tíz legjobb luxus iPhone-tok

Címkék: legjobb, luxus, iPhone, Apple

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ahogy egyre több iPhone található a piacon, úgy akarják egyre többen egyedivé tenni a készüléküket. Sosem késő, a hamarosan érkező új generáció előtt bemutatjuk, mivel dobhatjuk fel a szívünkhöz nőtt készülékeket.

Már több mint 50 millió iPhone került forgalomba 2007 óta, és kisebb változtatásokat leszámítva nagyjából ugyanúgy festett mindegyik széria. Sokan csúnyának találták a telefon hátlapján a műanyag bevezetését 2008-ban, de a 3G-s és wifi-jelerősség miatt ez szükséges lépés volt az Apple részéről. Azóta egyre több gyártó kínál tokot a készülékhez, köztük luxusbrandek is.


Néhány dologra azonban nem árt odafigyelni. Az egyik, hogy néhány hét múlva várhatóan bemutatják az új modellt, ami a sejtések szerint új dizájnt kap, ez pedig ismét nem az előlapot érinti leginkább. Az azonban szinte biztos, hogy az eddig vásárolt tokok nem lesznek jók rá.

Ugyanis nem elég, ha a telefon éppen csak passzol a tartóhoz, pontosan kell illeszkednie. Egyrészt a hangszórókat, másrészt a fényerősség-érzékelőket szabadon kell hagyni, mert a telefonálás során ezek érzékelik, ha az arcunkhoz tartjuk az iPhone-t. Ha a tok letakarja ezeket, akkor is elsötétülhet a képernyő, amikor nem számítunk rá.

Ennek fényében lássuk a tíz legjobb luxus iPhone-tokot a Most-expensive.net alapján, amikben a Swarovski kristály, az arany és a gyémánt éppúgy helyet kap, mint a mahagóni, a struccbőr vagy a szamurájok.

10. Orbino Tuscan Leather Tasca Case - 119 dollár (26 ezer forint)

Könnyed bevezetés pénztárcakímélő áron. Ennél drágább tokokat is találunk Magyarországon - például a Vaja kínálatából -, de az Orbino megoldása mégis sportautókba kívánkozó, a toszkán viaszolt bőr és a négy színben kérhető lakkozás egyértelműen a luxus érzetét kelti. A tok nyitottan hagyja az iPhone 3G vagy 3GS felső részét, így az érzékelők garantáltan szabadon maradnak.

9. Exo2 Brass Engraved with Wood Insert - 150 dollár (33 ezer forint)

most-expensive.net
Fém és fa

Az Exo fémtokjait New Yorkban készítik, ennek a modellnek a különlegessége a rózsafa berakás, ami állítólag a jelvételt segíti - a fém tok ugyanis nyilván árnyékol -, ráadásul jobban is fest, mint a korábban a cég tokjain használt alumíniumrács.

8.  Ultra Case Luxury Edition Royal Crown - 180 dollár (39 ezer forint)

A tok közepén egy hatalmas, szív alakú kristály biztosítja, hogy akármilyen ízléssel rendelkező iPhone-tulajdonosok ne válasszák ezt a megoldást. Természetesen a csillogásról Swarovski kristályok is gondoskodnak, és egy ékszer minőségű korona is helyet kapott a luxustokon.
 
7. SGP Ott-Paint Ultra Thin Limited Edition Gariz Case - 250 dollár (54 ezer forint)

A tokot az Ariz Design és az SNP Corporation nevű cég hozta létre, érdekessége, hogy egy speciális festésmóddal, az Ottal készült, ami tűz- és vízálló, valamint antibakteriális és antiszeptikus hatású. A tok belül bőrből készült, és védelmet nyújt a kijelzőnek és az Apple-logónak is. 50 darab készült a termékből.

6. Swarovski Wildcat - 300 dollár (66 ezer forint)

A leopárd az Apple termékeit használóknak ismerős lehet, így nevezték a Macintoshokra legutóbb készült operációs rendszert, így aztán stílszerű lehet leopárdmintás tokba bújtatni az iPhone-t. A mintákat Swarovsi kristályok kézzel elhelyezett együttese rajzolja ki, így minden egyes darab egyedi.

5. Orbino Strada - 319 dollár (70 ezer forint)

A "legfinomabb olasz bőr" már fel sem tűnik ebben az árkategóriában, a tok különlegessége inkább az övcsat, amivel nyáron sem kell zsebet keresni a ruhánkon. A csipesz kihajtható, ekkor az iPhone-t az asztalra helyezve nézhető rajta videó, vagy éjszakára stílusos digitális órának használható. Bejövő hívásnál érdemes kivenni a tokból a telefont, az érzékelőknek nem hagyott nyílást a gyártó.

4. Softbank BB Samurai iPhone - 1000 dollár (220 ezer forint)

most-expensive.net
Az öt szamuráj

Ugrottunk egy nagyot a vételárban, ezer dollárért vásárolhatóak meg az öt híres japán szamuráj történetére utaló dizájntokok. Balról jobbra haladva a hódító Oda Nobunaga; a félszemű hadúr, Date Masamune; "Echigo sárkánya", Uesagi Kenshin; a híres szerető, Naoe Kanetsugu és az elnyomottak hadvezére, Yukimura Sanada története elevenedik meg a hátlapokon. A Softbank a Zohiko nevű, 350 éves lakkozó céggel együtt gyártja a terméket, minden darab különböző.

3. Louis Vuitton - 1120 dollár (244 ezer forint)

A luxusbrand már több színben kínálja iPhone-tokjait, ha a logó megfizetésén még túltennénk magunkat, az aligátorbőrből készült tok esetében további költségekkel kell számolni. Ez ugyanis nem kevesebb, mint 1120 dollárba kerül, de vásárolhatunk a cég Monogram Canvas, Taiga és Epi tokjából is.

2. Diamond iPhone Case - 20 ezer dollár (4,4 millió forint)

A fenti alapanyagoknál már csak a drágakövek és a nemesfémek lehetnek drágábbak. Aki hajlandó 5700 dollárt (1,2 millió forintot) adni egyetlen karátért a csillogó kövekből, és számára rendben van, hogy a tok a high-tech-kütyü ötvenszeresét éri, az mindenképpen vásároljon a gyémántberakásos tartóból.

1. GnG "Golden Delicious" - 100 ezer dollár (legalább 22 millió forint)


Tizenkét hónapig fejlesztették, de a tekintélyes mennyiségű mérnöki munkadíj mellett a logóban található 400 darab gyémánt és a 140 gramm 18 karátos arany is keményen megdobja az árat. Mivel a logó bármilyen lehet, a termék végső ára is változó, de 100 ezer dollárt (22 millió forintot) mindenképpen áldoznunk kell rá.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Ferenczy

Ferenczy

Megkerült Ferenczy Károly-festmények a Nemzeti Galériában

Ferenczy Károly életművének két kiemelkedő darabja bukkant fel a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Ferenczy-életmű-kiállítása kapcsán.

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5