luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A legjobb ételek és italok Nagy-BritanniábanCímkék: Nagy-Britannia, legjobb, konyha, gasztronómia Korábban vásároltunk, fürdőztünk és sportoltunk a szigetországban, most pedig elmondjuk, hol tudunk jót enni, ha megéhezünk, vagy hol lehet megtanulni a rengeteg jellegzetes étel elkészítését, és megvásárolni az összetevőket, ha magunknak főznénk. Az ötórai tea, az ezernyi sörfajta, a whisky, és a pub intézménye, egy brit gasztrotúra következik.
Vár London!Játssz velünk a Deluxe Magazin és a VisitBritain közös játékán, és nyerj páros repülőjegyet Londonba. A brit konyha messze nemcsak a XVIII. századtól divatba jött fish and chipsből áll, minden vidéknek megvannak a maga specialitásai. Már a vizek is kimeríthetetlen forrását jelentik a brit ételeknek, a tengeri herkentyűk változatosságával a magyar száj sosem telik be. Homár, tőkehal, rombuszhal és osztriga sem számít extrának az étlapon, főleg, ha tengerparti, kikötői étterembe téved az ember. Annak, aki nemcsak ülni szeret a konyhaasztalnál, annak érdemes a rengeteg főzőiskola egyikébe ellátogatnia. Mesterkurzusok és tanfolyamok várják a kulináris célú utazókat, de a borkóstolásba, vagy a kertészkedésbe is beletanulhatunk néhány nap alatt. Aki helyben ki is próbálná főzőtudományát, az vásároljon alapanyagot a helyi farmerek piacain és boltjaiban, ahol a minőség garantált. Folyékony kenyér Az angolok legalább annyira híresek szertartásos teázásaikról, mint sörükről, az ötórai tea hagyománya filmek és viccek kötelező eleme. Teakedvelő turistaként érdemes beszerezni az AA Britain's Best Afternoon Tea című kiadvány egy friss példányát, melyben megtalálható a Királyság legjobb teázóinak, boltjainak, étkezdéinek sora. Azt is kiolvashatjuk belőle, hogy hova vihetjük be a kutyát, vagy hol dohányozhatunk. ![]() A főzdéket érdemes meglátogatni Ötszáz sörfőzde 2500 különböző hagyományos ale söre biztosítja, hogy bármilyen álhatatos, visszatérő utazók is vagyunk, soha ne mondhassuk, hogy ismerjük az összes brit sört. Világostól a szinte feketéig érdemes végiginni az alig szénsavas brit szomjoltókat; a ház sörét soha ne hagyjuk ki a sorból, ha betérünk egy pubba. Kóstolni magukban a sörfőzdékben is lehet, de nem csak ezért, hanem a hangulatért, élményért is érdemes néhány régi vagy modern főzdébe ellátogatni. Annak ellenére, hogy az ország esős időjárásáról ismert, 400 borászat működik, amelyek negyede bárki számára látogatható. A tipikus brit fehérborokat persze a szaküzletek polcain is nagy választékban találjuk meg, nem fogjuk megbánni, ha ilyet is kóstolunk a népszerű cider (almabor) mellett. És ha már a bornál tartunk, semmiképp ne menjünk el szó, pontosabban pohár nélkül a körtebor mellett, amely sehol a világon nem olyan népszerű és finom, mint a briteknél. A végére maradt az Egyesült Királyság folyékony kincseinek legnemesebbje: az aranyszínű whisky. Az ital őshazájának tartott Skóciában a XV. század második fele óta készül, aki erre jár, annak mindenképp érdemes egy főzdébe is ellátogatnia. Sőt, mint számunkra a helyszínen (némi meglepetésre) kiderült, a whisky-t megenni is érdemes. Legalábbis az itallal készített húsételeket, édességeket. A pub nem kocsma ![]() A fish and chipsen kívül mást is kínálnak a pubokban A pub, ahogy neve is mutatja, nem kocsma, hanem intézmény. Az eredeti nevén Public house-ban gyűltek össze a környék lakói, hogy játék és ital mellett megbeszéljék saját és a közösség dolgait. Ma sok pubban érdemes megéheznie annak is, aki nem sörrel vagy esetleg szendviccsel lakna jól. Különösen azóta igaz ez, mióta (nem egész húsz éve) megnyíltak az első gasztropubok. Ahol a kiváló ételeken is nagy a hangsúly, miközben a régi söröző hangulat is megmarad. A hagyományos, bőséges angol reggeli egy kiadós városnézésre készülő turistának is elég energiát szolgáltat a nap nehézségeinek leküzdéséhez. Szalonna, tojás, sonka, kolbász, sajtok és dzsemek garmadája fedi be az asztalt és a pirítósokat, mire nekiáll az ember. ![]() Nemcsak a hangulat miatt érdemes ellátogatni Sajt már évezredek óta készül a brit szigeteken, a rómaiak és a normannok is fogyasztották. A XVII. századtól aztán a különböző vidékekre jellemző sajtok egyre inkább üzemszerű méretekben készülnek. Az utóbbi húsz év technológiában, minőségben és változatosságban is nagy fejlődést hozott, ma 220 cég 450 féle sajtot állít elő. Nem csoda, hogy annyi sajtboltot találunk, és hogy minden étterem és pub menüjén ott a különleges finomságokat tartalmazó sajttál.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|



















