A tíz legdrágább kikötő a világon

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Akinek kedvelt időtöltése, hogy jachtjával a legjobb helyeket látogatja meg, egészen máshogy állítja össze az úti célokat, különösen a válság idején. A különböző kikötőhelyek ugyanis közel sem egyforma áron kínálják szolgáltatásaikat, akár 800 ezer forintba is kerülhet egynapi horgonyozás például Olaszországban. Lássuk a legdrágább kikötőket.

A hajók "parkoltatásánál" ráadásul az is fontos kérdés, hogy mennyiért köthetünk ki 24 méternél hosszabb jachttal. Persze ma már a 120 méteres vagy annál nagyobb megajachtok okozzák a legnagyobb problémát, nekik kell tehát a legtöbbet fizetni a szolgáltatásokért.

luxury-insider.com
Nem olcsó menő kikötőben éjszakázni

A nagy hajóknak például nagy kapacitású üzemanyag-pumpákra van szükségük, a Microsoft-társalapító Paul Allen 126 méter hosszú Octopus jachtjának - ami egyébként most eladó - 851 ezer literes tankját például a pumpa teljesítményétől függően 8-24 óra tudják újratölteni.

A napidíj a hajó nagyságától és a kikötőben töltött éjszakák számától függ. A kikötők legtöbbször egyszersmind egy kereskedelmi komplexumot is magukba foglalnak éttermekkel, boltokkal és tengerparti rezidenciákkal.

Persze a kikötők is megérezték a válságot. mivel a szuperjachtok harmada eladósorba került, az egész iparág nehéz időket él. A Wealth Bulletin legújabb felmérése alapján Olaszország számít a legnagyobb hajók és legdrágább kikötők hazájának, lássuk a top10-et a Luxuo oldal alapján.

1. Capri, Olaszország

luxury-insider.com
A legdrágább napidíjat itt fizetjük

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 900 euró (800 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 10
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 11 688 euró (3,2 millió forint)
Csúcsszezon: május, Rolex Capri vitorláshét

2. Porto Cervo, Szardínia, Olaszország

luxury-insider.com
60 férőhely az extra nagy hajóknak

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 500 euró (690 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 60
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9500 euró (2,6 millió forint)
Csúcsszezon: június és szeptember (Deluxe Fair és Maxi Yacht Rolex Cup regatta)

3. Portofino, Olaszország

luxury-insider.com
Kicsi és drága

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 350 euró (648 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 6
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 17 650 euró (4,9 millió forint)
Csúcsszezon: május, Portofino Rolex Trophy

4. Ibiza Magna, Ibiza

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 2 300 euró (635 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 12
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 8 000 euró (2,2 millió forint)
Csúcsszezon: szeptemberi évadzáró partik

5. St Tropez, Francia Riviéra, Franciaország

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 1 300 euró (360 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 30
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 500 euró (3,7 millió forint)
Csúcsszezon: június és július (Giraglia Rolex Cup és International Polo Cup)

6. Port Hercule, Monaco

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 1 200 euró (331 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 20
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 33 800 euró (9,3 millió forint)
Csúcsszezon: január, május és szeptember (Monte Carlo Rally, Monaco Grand Prix és Monaco Yacht Show)

7. Miami Beach, Miami, Florida

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 883 euró (243 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 45
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9500 euró (2,6 millió forint)
Csúcsszezon: december és február (Art Basel in Miami Beach és Miami Boat Show)

8. Port de Cannes, Francia Riviéra, Franciaország

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 655 euró (180 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 35
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 500 euró (3,7 millió forint)
Csúcsszezon: május, Cannes Film Festival

9. Port of Gustavia, St Barts

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 500 euró (138 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 15
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 13 000 euró (3,6 millió forint)
Csúcsszezon: karácsony és újév

10. Yas Marina, Abu Dzabi

Átlagos napidíj szuperjachtoknak: 421 euró (116 ezer forint)
Szuperjach-férőhelyek száma: 40
Átlagos négyzetméterár helyi ingatlanok esetében: 9000 euró (2,5 millió forint)
Csúcsszezon: november, Abu Dzabi Grand Prix

A legdrágább kikötő tehát az olaszországi Capriban van, itt 2900 eurót, vagyis 800 ezer forintot költhetünk egy napi pihenésért. Az ingatlanárak azonban Monacóban a legmagasabbak, itt az átlagos négyzetméterár 33 800 euró, vagyis 9,3 millió forint.

Láthatjuk, hogy akár egész évre beoszthatjuk, mikor hová utazunk, és ha egész évet ezek között a kikötők közötti utazással töltjük, akár 600 ezer eurót, vagyis 166 millió forintot is költhetünk a jachtunk horgonyoztatására. Nem beszélve a jarulékos szolgáltatásokról, a szállásról és a szórakozás költségeiről.

Így talán nem meglepő, hogy lassan az összes óriásjacht eladó.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5