Kötelezővé tette a templomi esküvőt egy orosz milliárdos

Címkék: milliárdos, esküvő, cég

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Vaszilij Bojko-Velikij orosz milliárdos megparancsolta, hogy holdingja minden dolgozójának egyházi esküvőt kell kötni 2010. október 14-ig, és megtiltotta, hogy a nők megszakítsák terhességüket.

Az üzletember ismert volt már, amikor még csak Bojkónak hívták, és nem volt Velikij, vagyis Nagy. Számos vállalat ellenséges átvételében volt része, jó néhány társaságok közötti háborút indított, és valahogy Oleg Gyeripaszka ismert oligarchához kerültek mindazok a cégek, amelyeknek pénzügyeibe Boko belefolyt. Akkor változott meg valami, amikor őrizetbe vették Moszkva melletti földek csalárd megszerzése miatt. Azt írta a börtönből, hogy sorsáról "az emberi nem ellensége és annak sátáni szektákba tömörült szolgái" tehetnek. Azóta hatalmas keresztet visel a ruháján, és szakállt növesztett.


Nem polgári, hanem templomi esküvőt követel a pároktól

De mindez semmi ahhoz képest, hogy felszólította holdingja több mint 6000 dolgozóját, hogy imádkozzanak esőért, elbocsátás terhe mellett kötelezte őket, hogy két hónapon belül tartsanak egyházi esküvőt, és megtiltotta a nőknek a terhesség-megszakítást.

A Komszomolszkaja Pravda felkereste Bojko-Velikij valójában Ruzszkoje Moloko - azaz Ruzei Tej - elnevezésű, de Russzkoje Moloko (Orosz Tej) - néven reklámozott, 1500 embert foglalkoztató cégét, s bár az emberek menekültek az újságírók elől, végül elérték a tulajdonost, aki az igazgatók jelenlétében fogadta őket.

Az utóbbiak kérdésre elmondták: persze, hogy imádkoznak az esőért, méghozzá őszintén, hívják a többi dolgozót is, és azok jönnek. Készek az egyházi esküvőre is, majd valamikor. Hogy Bojko-Velikij levelében októberben jelölte ki a határidőt, azt szerintük "nem kell kényszerítésnek tekinteni, hanem inkább annak, hogy elgondolkodásra biztat ezzel" - mondják. De halkan hozzáteszik: örülnek, hogy mások is eltöprengtek a főnök parancsán, s még jobban örültek, hogy az ügyészség is érdeklődni kezdett a törvénysértések miatt - az efféle rendeletek ugyanis törvénysértőek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5