Egy kínai milliárdos is támogatja Bill Gates tervét

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bár megoszlottak a visszhangok Kínában az amerikai milliárdosok adakozási kampányáról, az ázsiai ország egyik legtehetősebb üzletembere csatlakozott az akcióhoz.

Csen Kuang-piao (Chen Guangbiao) Bill Gates és Warren Buffett felhívását követve bejelentette, hogy úgy határozott: jelenleg 577 millió euróra rúgó vagyonát halála után jótékony célokra kell fordítani. A 42 éves üzletember nyílt levélben számolt be döntéséről, amelyet "ajándéknak" szán a két amerikai mágnás szeptemberben esedékes kínai látogatása elé.

fortune.com
Bill Gates és Warren Buffett felhívása eredményes volt

Csen Kuang-piao a hírek szerint mélyen megindítónak találta az amerikai milliárdosok kezdeményezését, hogy vagyonuk tetemes részét - legalább felét - jótékony célokra fordítják.

A többi dúsgazdag kínai megosztott az ügyben. Sajtóbeszámolók alapján volt olyan, aki telefonon érdeklődött a Bill és Melinda Gates Alapítvány pekingi irodájánál, vajon a szeptember 29-i díszvacsorán őket is felszólítják-e az adakozásra.

A szervezet szóvivője a China Daily című lapnak elmondta, Buffett és Gates azért érkezik az ázsiai országba, hogy előmozdítsák a kétoldalú együttműködést, illetve a Kínában zajló jószolgálati tevékenységet.

Az ingatlan- és a részvénypiac robbanásának köszönhetően gyorsan nő a milliárdosok száma a hatalmas országban, már csak az Egyesült Államokban van több szupergazdag. A kínai gazdagok összvagyona tavaly 571 milliárd dollárra kúszott fel.

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

peripetia | 2010. szeptember 9., csütörtök 10:12:37

Jótékonykodással még egyetlen társadalom problémáját nem oldott meg. Szeemfényvesztés, homok a szélben.

Legfrissebb

Üveg

Üveg

Vilmos herceg veheti meg a világ legdrágább Valentin-napi ajándékát

Alex Carroll egy Valentin-napi aukción értékesítené a világ legrégebbinek számító óráját, amelyet maga készített. Az árverés egymillió dollárról indul, a bevételt jótékony célokra fordítják. Állítólag Vilmos herceg is érdeklődik iránta.

Arany

Arany

Hogyan néz ki 300 milliárd dollárnyi aranyrúd?

300 milliárd dollárnyi aranyat rejt egy bombabiztos helyiség a Bank of Englandben. A londoni aranyelfekvőről fotók is készültek.

Gold

Gold

Feljövőben az orosz aranytermelés

Nőtt Oroszország aranytermelése tavaly.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5