Kiállítják a legszebb Mednyánszky-festményeket

Címkék: festmény, galéria, Mednyánszky László

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mednyánszky László képeiből nyújt válogatást a Virág Judit Galéria és Aukciósház A 121 legszebb Mednyánszky-festmény című, október végétől látogatható kiállítása. A budapesti galéria angolszász mintájú árverezési rendszert vezet be.

Két évvel ezelőtt nagy sikert aratott a Virág Judit Galéria A 121 legszebb magyar festmény című tárlata, ennek mintájára a két tulajdonos, Virág Judit és Törő István ezúttal az 1919-ben elhunyt Mednyánszky László képeiből válogat - idézték fel a szervezők. Az október 29. és november 27. között látogatható kiállítás anyaga nagy hazai és külföldi közintézményektől - mások mellett a Magyar Nemzeti Galériából, a Szlovák Nemzeti Galériából vagy a debreceni Déry Múzeumból -, valamint jelentős magángyűjteményekből származik.

A két szakember hangsúlyozta: mint a Mednyánszky-tárlat címe is sugallja, az anyag vállaltan szubjektív, Virág Judit és Törő István ízlését tükrözi. "Más egy festői életmű múzeumi és galériás megközelítése. Míg egy múzeumi életmű-kiállításon szerepelnie kell a korai zsengéknek vagy vázlatoknak is, addig mi arra törekedtünk, hogy a monografikus megközelítés helyett csak a művész legjobb arcát mutassuk meg" - fogalmazott Törő István. Mint a tulajdonosok elmondták, a Virág Judit Galéria összefoglaló albumot is megjelentet a tárlat anyagából, melyben a 121 festmény mellett Mednyánszky-fotók, korabeli sajtókritikák, valamint a művész naplójegyzetei, levelei is helyet kapnak majd.


Tiszai halászat Mednyánszky képén

Virág Judit a galéria új, októbertől bevezetendő árverezési rendszeréről is beszámolt. Az úgynevezett becsértékes szisztéma lényege, hogy a kikiáltási ár helyett az aukciós katalógusban egy, az aukciósház által becsült árat tüntetnek fel mind az eladót, mind a vásárlót segítendő. Emellett indokolt esetben és reális értékkel számolva bizonyos munkáknál egy (titkos) limitárat is megállapítanak majd, ha a legmagasabb licit ezt nem éri el, a műtárgy eladatlan marad az aukción - tette hozzá Virág Judit. Mint hangsúlyozta, az új árverezési rendszer várakozásaik szerint tisztább, átláthatóbb aukciós gyakorlathoz vezet majd, idő kell azonban, hogy mind az eladók, mind a vásárlók hozzászokjanak. Ezért az aukciósház október 16-i árverésének katalógusában a becsült árak mellett még a kikiáltási árat is feltüntetik.

Törő István az októberi aukció egyik legizgalmasabb műtárgyáról is szót ejtett: elmondása szerint Harry Hall lóportéja a 19. század óta felülmúlhatatlan magyar kancáról készült egyetlen festmény. "Noha az ismert angol sportfestő lóportréi is egészen jó árakat érnek el külföldi aukciókon, ez a kép elsősorban az ábrázolt telivér, Kincsem miatt fontos. Itt nem egyszerűen egy festményt, hanem egy mítosz egyedi relikviáját fogjuk eladni" - jegyezte meg a szakember, hozzátéve: a műtárgy becsértékét 7-10 millió forintban, kikiáltási árát 4 millióban állapították meg. A kép egy magángyűjtő tulajdona, korábban a Magyar Mezőgazdasági Múzeum kiállításán ismerhette meg a közönség.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

LÉGY TRENDI!

Abercrombie@Fitch, Hollister, Stance, Oakley márkák webáruháza

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5