luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Miért várjuk az iPhone 4-est Magyarországon?Címkék: Apple, iPhone, Magyarország Amióta az Apple eladásai elérték a gyártósorok kapacitásával határolt keretet, azóta egy magyarországnyi piac egyre kevesebbet ér. Mi mégis várjuk az iPhone 4 debütálását, dacára a szürkeimportból származó itthoni készleteknek. Van rá okunk. ![]() Érdemes lehet várni Természetesen a megjelenés napjától számítva nálunk is árulják az iPhone 4-est és az iPadet is, nyilván drágábban, mint amennyiért az Apple tudná nyújtani. Olyan árakat is láthatunk, hogy inkább elgondolkozunk azon, hogy elutazzunk Párizsba egy hosszú hétvégére, és megvegyük magunknak a kártyafüggetlen készüléket. Az itthon adókulccsal számolva ugyan kicsit többe kerül majd az új iPhone, mint tőlünk nyugatabbra, de van valami, ami miatt mindenképpen megéri várni: ez pedig a mobilszolgáltatók árazása. A T-Mobile eddig is kifejezetten emészthető csomagokat ajánlott az iPhone mellé, de aki ragaszkodik a Vodafone-hoz vagy a Telenorhoz, annak is szolgálhatunk jó hírrel. A pletykák szerint ugyanis a Vodafone a megegyezés előszobájában van az Apple-lel a mobil forgalmazására vonatkozóan, és nyilván a harmadik vállalat sem akar kimaradni minden idők legjobban fogyó Apple-telefonjának eladásából. A árverseny pedig nekünk kedvez. A T-Mobile már készleteket halmoz fel a Micro SIM-ekből (az iPhone 4-esbe való SIM kártya), néhány ezer forintért pedig kicserélik majd a kártyánkat. Csak győzzük kivárni, amíg a magyar keresletet is érdemes lesz kielégíteni az Apple-nek.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|


















szabi | 2010. szeptember 5., vasárnap 14:30:33
i mint hungary...??