Tízmillió iPad eladását jósolják év végéig

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az Apple hét végén boltokba kerülő táblagépéből elemzők szerint az év végéig mintegy 10 millió darab találhat gazdára, és ezzel az amerikai informatikai óriásvállalat piaci részesedése is új magaslatokba törhet. A korábbi szerényebb becslés lehetett akár a piac bemelegítése is.

A nagy sikerű iPhone operációs rendszerével működő érintőképernyős iPadre várnak most világszerte. A wifis verzió bolti árusítása április 3-án, szombaton kezdődik az Egyesült Államokban, április végére pedig szélesebb körben is elkezdik a terjesztést a fontosabb országokban.

artoftheiphone.com
Bőrrel bevont iPad

Katy Huberty, a Morgan Stanley elemzője szerint az iPad beszállítói a korábbi 5 millióhoz képest már 8-10 millió darabos eladásra számítanak december végéig. Ebből a mennyiségből 2,5 millió az első három hónapban talál majd gazdára - vélik a beszállítók.

Egy másik elemző, Peter Misek korábban az iPad gyártásával kapcsolatos problémákról beszélt, és arról, hogy a márciusra korábban tervezett egymilliós gyártásból csak 300 ezer lesz, így pedig csupán 1,2 millió iPadet tudnak eladni év végéig - a gyártás hiányosságai miatt. Ehhez képest a mostani tízmilliós szám két dologra utalhat. Az egyik, hogy megoldódott a probléma, a másik, hogy az előrendelések számát akarták megdobni a limitált példányszám rémhírével.

A vállalat részvényei a hírekre reagálva mindenesetre hétfőn 2,06 dollárral 232,96 dollárra, azaz a tavalyi év hasonló időszakához képest több mint a duplájára emelkedtek. Az Apple papírjaival a nap folyamán rekordszinten, 233,87 dolláros áron is kereskedtek.

Az iPad iránti fokozott érdeklődésre maga az Apple szolgáltatott újabb bizonyítékot, miután az elektronikus áruházában előrendelhető táblagépek szállítási határidejét a korábbi április 3-hoz képest egy héttel kitolva, április 12-re módosította.

A megnövekedett kereslet oka nemcsak az Apple-től megszokott egyszerű forma és kezelhetőség, hanem az ár is. A legolcsóbb táblagéphez nettó 500 dollárért, vagyis százezer forint alatt hozzá lehet jutni az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában várhatóan 400 fontba (119 ezer forintba) kerül majd az iPad. Az itthoni ár várhatóan ennél valamennyivel magasabb lesz.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5