A híresek és gazdagok első modellfotói

Címkék: gazdag, modell, fotó

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A hollywoodi sztárok egy része a modellszakmából került a filmvászonra. Megmutatjuk az első fotókat, amelyekre nem biztos, hogy ma is mindannyian büszkék.

Mischa Bartont gyerekkorában a Ford Models szerződtette, és a Calvin Kleintől vezetett az útja a mozivászonra. Szintén a Calvin Klein modellje volt Brooke Shields 16 éves korában. Kisebb botrányt kavart az akkori kampány szlogenje, miszerint "Nothing gets in between me and my Calvins", azaz "semmi sincs köztem és a Calvin farmerem között".

A márka gyerekruháiban pózolt Lindsay Lohan is, aki szintén a Ford Modelsszel kötött szerződésnek köszönhette karrierje korai indulását. 1998-ban már egy Disney-filmben szerepelt, a jelek szerint azonban nem biztos, hogy jót tett neki a gyorsan jött siker.


Charlize Theron egy helyi modellverseny győzteseként került a címlapokra 16 évesen. Egy éves szerződést kapott, amikor pedig ez lejárt, balettozni tanult New Yorkban, később pedig úgy döntött, hogy színésznő lesz. Elizabeth Hurley kolléganőivel ellentétben nem tinédzserként, hanem 29 évesen kezdte a modellkedést. Első munkája az Estee Laudernél volt.

Valószínűleg nem túl büszkék első modellfotóikra azok a férfisztárok, akikért ma nők milliói rajonganak. A mostanitól egészen eltérő imázst képviselt Brad Pitt a kilencvenes évek elején, amikor a Levi’s-nek állt modellt.

Robert Pattinson saját bevallása szerint akkor volt felkapott modell, amikor az androgün megjelenés volt a trend. Az Alkonyat sztárja annak idején korához képest túl magas volt és úgy nézett ki, mint egy lány, ezért elhalmozták modellmunkákkal. Amikor férfiasabb lett a külseje, a felkérések elmaradtak.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5