A borfogyasztók is díjazzák a magyar borászokat

Címkék: Hamvas-fürt, bor, díj

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Hamvas-fürt bordíj különleges apropóból jött létre, célja, hogy a borászokat ne csak a szakma, hanem a közönség, a bort szerető és fogyasztó borbarátok is díjazzák. A díjat a borászat európai szellemiségű művelője kapja meg minden évben. 2010-ben Kaló Imre nyert.

Az ősz vége nemcsak a szüret befejezésének, hanem a szőlővel, és a borral foglakozó szakemberek elismerésének időszaka is. Ilyenkor választják meg az év bortermelőjét, ami kétséget kizáróan a legnagyobb médiavisszhangot váltja ki.

Ám van olyan díj is, amelyről még a hozzáértőek közül is kevesebben hallottak: ez a Hamvas-fürt bordíj. Ezt a magyar borászat európai szellemiségű művelője kap meg minden évben. Ki hinné, hogy ezt az elismerést immáron tizenegyedik alkalommal osztották ki, ezúttal Kaló Imre szomolyai bortermelőnek.


Nemcsak bortermelőknek, nemcsak szakemberektől

Molnár Pál, a díjat odaítélő kuratórium elnöke elmondta, a díjat 2005-ben azért alapították, mert úgy gondolták, a magyar borvilágba kell egy közönségdíj is. A bort legnagyobb mennyiségben nem a borászok vagy a szakértők fogyasztják, hanem a közönség. Aki elkezd borral foglalkozni, az egyre több bort kóstol meg, egyre több borásszal beszélget, tehát egy tanulási folyamaton esik át - mondta az elnök.

A kuratórium minden évben bővült olyanokkal is, akik már korábban a díj kitüntetettjei voltak, és így aztán szakmai megfontolások is egyre hangsúlyosabban bekerültek a szempontok közé.

Pénzdíj nem, csak egy nagyobb értékű kisplasztika jár a díj nyertesének, a cél inkább az, hogy a borműveltség minél szélesebb körben itatódjon be a társadalomba.

"Mi elismerjük, hogy a legrangosabb magyar bordíj az év bortermelőjének járó díj. Egyébként ezt húsz évvel ezelőtt nem a Magyar Borakadémia alapította, hanem egy civil szervezet. Ekkor még az év borászának járó díj volt, amelyet nemcsak végzett borászok, hanem bortermelők is megkaptak. Ezért, később ebből lett az év bortermelője díj, azért, hogy a végzett borászokat tudják ilyen módon megkülönböztetni. Ez egy szakmai elismerés, a mienk pedig a korábban említett bővülésünk ellenére is egyértelmű közönségdíj. Természetesen lehetnek, és vannak is átfedések, hiszen Lőrincz György Egerből, évekkel előbb kapott tőlünk díjat, minthogy 2009-ben az év bortermelőjének választották" - mondta Molnár Pál.

A díjat Hamvas Béláról nevezték el, mert az elnök szerint ő a huszadik század legnagyobb írója, akinek a negyvenes években írt könyvét, a Bor Filozófiáját minden borász nagyon szereti. "Ebből a kis esszéből igazából kiderül, hogy Hamvas nem igazán értett a borhoz, de olyan szeretettel írt róla, ami nagyon sokakat megfog. Ezért mi minden laudációnkat ebből a műből való idézettel kezdjük, és fejezzük be" - mondta az elnök.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5