luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A vásárlót büntették a hamis Louis Vuitton táska miattCímkék: hamis, Louis Vuitton, táska, büntetés A jesolói hoteltulajdonos fogja kifizetni egyik bécsi vendége ezer eurós - mintegy 283 ezer forintos - büntetését, amelyet azért rótt ki a rendőrség az osztrák nőre, mert hamis Louis Vuitton táskát vásárolt a strandon. "Bocsánatot kérünk tőle, és reméljük, hogy a jövőben is ellátogat Jesolóba" - közölte a szállodatulajdonosok szövetségének egyik képviselője. ![]() Végül sokba került a hamisítvány (a kép illusztráció) A nőnek felajánlották, hogy a szövetség számlájára töltsön el néhány napot az Adria partján lévő fürdőhelyen. Ursula C. elfogadta a meghívást. Előzőleg elmondta a hatóságoknak, nem tudott róla, hogy tettével a törvény ellen vét. Miután megkapta az ezer eurós bírságról szóló értesítést, kijelentette, hogy nem fogja kifizetni. A jesolói szállodaszövetség szerint indokolt a strandokon árult hamisított termékek elleni harc, erről azonban a turistákat is értesíteni kell. "Egy olyan helynek, amely a turizmusból él, gondoskodnia kell arról, hogy látogatói értesüljenek a törvényekről és a büntetésekről" - mondta a szóvivő. "A turisták azt hiszik, az utcai árusoknak tesznek szívességet azzal, ha megveszik a termékeiket. Ehelyett azonban azokat a bűnszervezeteket támogatják, amelyek kizsákmányolják ezeket az embereket" - jelentette ki Andrea Boccato, a biztonsági kérdésekért felelős jesolói városi tanácsos.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Kencék
Ékszer
Bika
|

















