Gyári munkás tört hibrid Porschét

Címkék: Porsche, Spider

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Összetört egy 800 ezer euró (mintegy 240 millió forint) értékű Porsche 918 Spyder tesztautót a németországi gyár egyik alkalmazottja. Túl gyorsan hajtott.

A szupergyors - az elektromotorok teljesítményével együtt összesen 887 lóerős - sportkocsival még két hete hajtott szalagkorlátnak az alkalmazott, az esetről azonban csak most adott hivatalos tájékoztatást a gyár.

-

Közlésük szerint a kocsiban körülbelül 100 ezer eurós (mintegy 30 millió forintos) kár keletkezett. Az autót vezető férfi és a mellette ülő is megsérült a balesetben. A rendőrség lefoglalta az autó adatait tároló eszközt, hogy a Porsche sebességét megállapíthassák.

A német autógyár most dobja piacra a 918 Spydert, korábbi közlések szerint az első "példányokat" decemberben kapják meg a tehetős vásárlók.

A Porsche 918 Spydert az idei genfi autószalonon mutatták be a szakmának és a közönségnek. A hibridmeghajtású szupersportautó 6 perc 57 másodperc alatt tette meg a Nürburgring versenypálya "A" körét, a kategóriában mértékadónak számító Nordschleifét még szeptemberben, ezzel 14 másodperccel megdöntötte a szériagyártású utcai autók körrekordját.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5