luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
244 millió forintot adtak a mexikói harcosértCímkék: Frida Kahlo, festmény, árverés Többek között egy 72 éve nem látott Frida Kahlo-festmény is új gazdára talált a Christie's aukciósház legutóbbi latin-amerikai művészeti árverésén. A 100-150 ezer dolláros becsült leütési ár többszöröséért, 1,1 millió dollárért (244 millió forintért) kelt el az alkotás. ![]() Tenyérnyi festmény A műre Európából és Ázsiából is érkeztek ajánlatok, összesen mintegy ötven. Végül a 100-150 ezer dolláros (22-33 millió forintos) becsült leütési ár többszöröséért, 1,1 millió dollárért (244 millió forintért) kelt el az alkotás. A 16,8 millió dolláros összforgalmú árverés két éve a legerősebb latin-amerikai aukció volt a Christie's-nél. Kahlo műve mellett ugyancsak 1,1 millió dollárért kelt el José Clemente Orozco mexikói festő A város című alkotása. Orozco Diego Riverához hasonlóan elsősorban jelentős freskófestőként ismert. Az 1929-33-as világgazdasági válság idején New Yorkban élt, A város című festménye ebből az időből származik: a képen kemény sisakos munkások csüggedt portréi és egy épület rozsdavörös acélváza látható, a kettőt egy gyanús külsejű, kék szemű férfi élesen kidolgozott arcképe választja el egymástól, aki a kor divatjának megfelelően cilindert visel. Mind Kahlo, mind Orozco művei igen ritkák a nemzetközi műkereskedelemben, mivel a mexikói kulturális örökségvédelmi törvények tiltják kivitelüket. A Christie's árverésén mintegy 760 ezer dollárért (168 millió forintért) kelt el a venezuelai op-art szobrász és festő, Jesús Rafael Soto egy szobra. Szintén rekordáron ütötték le a mexikói Alfonso Michel, a brazil Beatriz Milhazes és a chilei Alfredo Jaar egy-egy alkotását.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
London
Luxus
SUV
|

















