Folytatódik a Magyarország elleni per a százmillió dolláros örökségről

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az illetékes bíró pénteken úgy határozott, hogy a Herzog-gyűjtemény örökösei folytathatják a pereskedést a magyar állam ellen a holokauszt alatt lefoglalt, több mint százmillió dollárt érő műkincsek visszaszerzéséért.

A bíró ugyanakkor a per alapját képező, több mint negyven festmény közül tizeneggyel kapcsolatban elutasította az örökösök igényét. Herzog Mór Lipót gyűjteményében a többi között El Greco és Francisco de Zurbarán alkotások is találhatók. Herzog dédunokája, David de Csepel és két másik örökös azt szeretné elérni, hogy több magyar állami múzeum szolgáltassa ki nekik az általuk őrzött műkincseket.

Herzog 1934-ben hunyt el. Kollekcióját, amely a fénypontján összesen mintegy 2500 darabból állt, a felesége 1940-ben bekövetkezett halála után a három gyermeke örökölte. A második világháború és a zsidóüldözések következtében a gyűjtemény szétforgácsolódott; a nácik, a Vörös Hadsereg, valamint a magántolvajok fosztogatása után megmaradt darabokat a kommunista magyar kormány lefoglalta. Szakértők szerint a magyar zsidók haláltáborba küldéséért felelős Adolf Eichmann is gazdagította képtárát a Herzog-vagyonból.

szepmuveszeti.hu
A képek egy részét a Szépművészetiben őrzik

A Herzog-örökösök által követelt alkotásokat jelenleg a Magyar Nemzeti Galériában, a Szépművészeti Múzeumban, az Iparművészeti Múzeumban, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen őrzik. Georg Pencz 16. századi német festő Sigismund Baldingerről készített portréja, amelyet a német állam tavaly szolgáltatott vissza a Herzog-örökösöknek, júliusban ötmillió fontért kelt el egy Christie's-árverésen.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Rekordárat fizettek egy postagalambért

Rekordárat fizettek egy postagalambért

Rekordárat fizettek egy postagalambért

Rekordárat, 310 ezer eurót fizetett egy belga postagalambért egy kínai üzletember, ami jól tükrözi a galambászat iránti egyre növekvő érdeklődést Ázsiában.

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Százharminchárommilliárdos lottónyeremény Amerikában

Egyetlen játékos ütötte meg minden idők egyik legnagyobb, kis híján 600 millió dolláros lottófőnyereményét az Egyesült Államokban.

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel

Kávézás az Apple-vezérrel száznegyvenmillióért

Aránylag "csekély" összegért, 610 ezer dollárért (140 millió forint) kávézhat Tim Cookkal egy jótékonysági aukció győztese.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5