Ma indul az első magyar profigolf-versenysorozat

Címkék: golf, verseny, Magyarország

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bükfürdőn kezdődik hétfőn az első magyar profigolf-versenysorozat, amelynek keretein belül várhatóan az összes hazai 18 lyukas pályán rendeznek majd viadalt.

A szervezők tájékoztatása alapján a Kaefer-Heibl Golf Sztár Szuper Tour névre keresztelt meghívásos tornán a Magyarországon dolgozó hivatásos golfjátékosok és edzők, mint például Szigeti Csaba, Sárközi Richárd és Hahn Árpád mellett a legjobb amatőrök, köztük magyar bajnokok, mint Kocsis Réka, ifj. Tóth János és Kővári Dániel is részt vesznek.


Ma indul az első magyar profi golfverseny

A programot olimpiai bajnok sportolók, illetve médiaszemélyiségek külön csatája is színesíti majd, a gyepen feltűnik majd többek között Kovács Ágnes, Taróczy Balázs, Fábián László, Kovács István, valamint Hajdú Steve is. A rendezők a fiatal tehetségekre is gondoltak, ugyanis a 6-9 éves ifjú golfreménységek kilenc szakaszon mérik össze tudásukat.

A szervezők szándékai szerint a versenysorozat - várhatóan kéthetente -  bejárja az összes hazai klasszikus, 18 lyukas pályát, végül szeptember 13-án és 14-én a gödi Pólus Palace Golf Clubban rendezendő III. Magyar Golf Szuperbajnoksággal zárul.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Üveg

Üveg

Vilmos herceg veheti meg a világ legdrágább Valentin-napi ajándékát

Alex Carroll egy Valentin-napi aukción értékesítené a világ legrégebbinek számító óráját, amelyet maga készített. Az árverés egymillió dollárról indul, a bevételt jótékony célokra fordítják. Állítólag Vilmos herceg is érdeklődik iránta.

Arany

Arany

Hogyan néz ki 300 milliárd dollárnyi aranyrúd?

300 milliárd dollárnyi aranyat rejt egy bombabiztos helyiség a Bank of Englandben. A londoni aranyelfekvőről fotók is készültek.

Gold

Gold

Feljövőben az orosz aranytermelés

Nőtt Oroszország aranytermelése tavaly.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5