luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Egy királynő önálló kiállításaA tájképfestés segíti feltöltődni energiával II. Margit dán királynőt, akinek műveiből minden korábbinál nagyobb kiállítás nyílik szombaton Koppenhágában az Arken Modern Művészeti Múzeumban trónra lépésének 40. évfordulója alkalmából. A múzeum igazgatója által tehetséges festőnek tartott királynő sosem fest portrékat, csak tájakat - valóságosakat és misztikusakat -, amelyekbe korábban sziklákat, köveket, újabb pedig csontokat, tetemeket helyez. A megnyitót megelőző sajtóbemutatón az alkotó elmondta, hogy mindig szerette a tájképeket, és gyerekként az iskolában rajzórákon mindig tájakat akart festeni. ![]() Az egyetlen királynő, aki festőművész is egyben "A tájképek bűvöletében nőttem fel, és abban a szerencsében volt részem, hogy sokat utazhattam, főleg Dániában, és láthattam a különböző tájakat, amelyek mindig nagy hatást gyakoroltak rám" - emlékezett vissza. Azt mondta, soha nem érzett kísértést emberek megfestésére, de azt reméli, hogy művei "magukba szippantják" a szemlélőt a megfestett tájba. Mint arra a tárlat címe is utal, az uralkodó festőként a színek, az erőteljes árnyalatok, köztük a mélykék és a zöld rabja, bár újabban az élénksárga színekhez vonzódik. Művészetét a Hszinhua hírügynökség szerint "misztikus tájak, absztrakt csontok és a hétköznapoktól való menekülés érzete jellemzi". A Hszinhua szerint a II. Margit korai művein ábrázolt smaragdszínű tavak, sűrű erdők, néptelen mezők és domboruló égboltok fantáziavilágról árulkodnak. Számos alkotása időtől és helytől elrugaszkodott, "eszményi" miliőt ábrázol. A dán festészetben hagyomány, hogy a tájat egyszerre festik meg a maga valóságában és szimbólumként is, és a királynő művészete is ebbe az irányzatba illeszkedik - állapította meg a kínai hírügynökség. II. Margit, aki felmérések szerint Európa legnépszerűbb uralkodója, nem szentel sok időt a festésnek, de amit igen, azt százszázalékosan, olyankor semmi más nem számít. Hetente egy-egy délutánt szentel a festegetésnek; szerencsésnek tartja magát, hogy olyasmit csinálhat, amit szeret, és megtiszteltetésnek veszi, ha kiállítják műveit. "Az életem nem a festésről szól, de nagyon fontos nekem, és szerencsés vagyok, hogy időt áldozhatok rá" - mondta egy exkluzív interjúban, amelyet a Reuters hírügynökségnek adott a kiállítás szombati megnyitója előtt. Főleg a szeptembertől májusig tartó időszakban alkot, amikor Koppenhágában tartózkodik; nyáron ritkábban festeget, olyankor inkább csak vázlatokat készít a szabadban. II. Margit nem nevezett meg olyan festőt, akitől ihletet merítene, de elmondta, hogy mindig is csodálta a dán aranykor, a 19. század elejének nagy festőit. Christian Gether múzeumigazgató elmondta a sajtónak, hogy semmiféle nyomás nem nehezedett intézményére a tárlat megrendezése érdekében, a múzeumban való bemutatkozási lehetőséget II. Margit "kizárólag művészi teljesítményével érdemelte ki", bár azt azért elismerte, a látogatók számát tekintve némi többletvonzerőt remélnek attól a körülménytől, hogy az alkotó az ország uralkodója. Az igazgató szerint a királynő "nagyon tehetséges művész; világos, drámai és jól megfogalmazott festői nyelvezettel rendelkezik, amelyet a létezés ábrázolására" használ. Gether rámutatott, hogy az uralkodó munkássága az utóbbi időben "elvontabb, expresszionistább" lett; 2005 és 2011 között készült művein kövek, tetemek és hátborzongató, kifejező csontok láthatók, pirosra és kékre festve, fakó háttérrel. "A legújabb festményeken koponyákat és csontvázakat látunk. Ezek a művek az élet végességének barokk szimbólumai, amelyek azt üzenik, hogy fel kell készülnünk, miszerint az élet egyszer véget ér, és éppen ezért nagyon intenzív életet kell élnünk" - értelmezte a képeket az Arken múzeum igazgatója. Megjegyezte, hogy Dánia a világ egyetlen olyan országa, amelynek királynője festőművész is egyben. A dán királynő élete végéig szeretne festeni.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t
Milan
DiVino
|

















