luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Design Hét 2010: Idén is beléphetünk a dizájnerek műhelyeibeCímkék: Design Hét, Magyarország A Design Hét Budapest keretében a tavalyi évben vadonatúj kezdeményezéssel jelentkezett a Design Terminál. A Nyitott Stúdiók program hatalmas sikert aratott, így az idei évben újabb 14 dizájnerműhely kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt. ![]() A Printa Akadémia a nyomtatott művészetet mutatja be Éppen ezért fontosnak tartják, hogy a laikusok közelebbről is megismerkedhessenek egy-egy alkotói terület munkafolyamataival, technikai hátterével és műfogásaival: saját szemükkel láthassák, hogyan, milyen fázisokon keresztül születik meg egy termék, személyesen tehessék fel kérdéseiket, és konkrét tapasztalatok és valóban kézzelfogható élmények révén váljon számukra érthetővé, mivel is foglalkozik egy dizájner nap mint nap. A Nyitott Stúdiók természetesen az ez évi programsorban is kiemelt helyet foglal el. Az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az Anagraphic grafikai stúdió, az Artfront építész-belsőépítész műterem munkájába, megismerhetik az egyedi kristálycsillárok tervezésére és kivitelezésére szakosodott Manooi márka műhelytitkait, s a Kolbászból Kerítést! stúdió iróniát sem nélkülöző tárgyait. ![]() Egyedi kristálycsillárok a Manooi műhelyben A divatrajongók számára kihagyhatatlan célpont a Dresscode, az Esztille Műhely, a Kamchatka Design, valamint a Kepp Showroom és a Nati 100% Pureidea öltözékeket felvonultató szalon. A Fördős Ékszerstúdióban a kortárs ékszertervezés rejtelmei tárulnak fel, a nemrégiben megnyílt Printa Akadémia műhelyében különböző nyomási technikákkal, a nyomtatott művészettel, és az ökodesign témájával kerülhetnek közelebbi kapcsolatba a vendégek, míg Görömbei Luca üvegstúdiójában kipróbálhatják az üvegcsiszolást, -vágást. A legújabb technológiák és a fotózás szerelmeseinek ajánljuk a Flashback Photo műtermét, ahol az analóg és a digitális fotózás kulisszatitkait boncolgatják, valamint a nemzetközi piacon is jelen lévő Zoltan+ irodáját, aki csapatával arculattervezéssel, grafikai munkákkal és webdesignnal egyaránt foglalkozik. A Design Terminál idén hetedik alkalommal rendezi meg a Design Hét Budapest című eseménysorozatot. A főváros egész területén zajló, a szakmát és a nagyközönséget egyaránt megszólító fesztivál október 1. és 10. között várja az érdeklődőket.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|


















